2009. november. 19. 15:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 19. 15:31 Autó

A balesetben meghaltak fele nem használta biztonsági övét

Hat százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma 2009. első három negyedévében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Az első három negyedévben több mint 13400 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ennek 69 százaléka lakott területen belül - olvasható a KSH közleményében. A halálos balesetek száma 12, a súlyos sérüléssel járóké 9 százalékkal lett alacsonyabb az előző évhez viszonyítva. Közúti balesetben 615 személy vesztette életét, 103-mal kevesebb, mint egy évvel korábban. 

Az ittasan okozott balesetek száma viszont 4 százalékkal nőtt: 100-ból 13 alkalommal szerepelt a baleset hátterében az alkohol. Az előző év azonos időszakában 12 esetben. A baleset során meghalt személyek 44 százaléka vétlen volt. A meghalt személygépkocsi-vezetők 56 százaléka, az áldozatul esett elöl ülő utasok 46 százaléka, a hátul ülő utasok 74 százaléka nem használta a biztonsági övet. A közlés szerint a legnagyobb mértékben - közel harmadával - a közúti-vasúti kereszteződésben történt balesetek száma csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A balesetek 61 százalékát személygépkocsik okozták, 11 százalékát kerékpárosok, 9 százalékát teherszállító járművek 6-6 százalékát segédmotoros kerékpárosok és gyalogosok, 5 százalékát motorkerékpárosok, 2 százalékát egyéb járművek, utasok és egyéb okozók - írták. A KSH kimutatása szerint a balesetek 93 százaléka a járművezetők hibájából történt, a leggyakrabban azért, mert nem megfelelően választották meg a sebességet.

Az autópályákon közlekedők január és szeptember között 5 százalékkal több balesetet okoztak, mint egy évvel korábban. A balesetek száma autópályánként eltérően alakult: az M7-esen 16 százalékkal nőtt, az M3-ason 5 százalékkal csökkent. A relatív baleseti mutató az M1-es autópályán volt a legmagasabb (100 kilométerre 48 baleset jutott), és az M30-ason a legalacsonyabb (itt 17 baleset jutott 100 kilométerre). Az autópályákon megsérült emberek 39 százaléka külföldi volt.

Mint a KSH közölte, a balesetek száma Közép-Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben, 11 százalékkal. Az ittasan okozott balesetek száma Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön emelkedett a legnagyobb mértében (16 százalékkal), és Közép-Dunántúlon csökkent a leginkább (17 százalékkal).

Hirdetés
Címkék
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.