2008. május. 30. 10:30 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 30. 10:49 Autó

Rendőrök felügyelik a gyalogátkelőket, ha kell, büntetnek

Budapest legveszélyesebb hetven gyalogátkelőhelyén péntektől a tanév végéig minden reggel rendőrök és polgárőrök felügyelik az iskolák közelében a forgalmat, és segítik a diákokat a biztonságos átkelésben - hangzott el a Róna utca és az Erzsébet királyné útja kereszteződésében tartott helyszíni sajtótájékoztatón pénteken.

Az elmúlt hetekben egyre több haláleset történt gyalogosátkelőn szerte az országban, a gyerekek pedig a vakáció közeledtével egyre figyelmetlenebbek, ezért a rendőrség és a polgárőrség fokozottan ellenőrzi a gyerekek, illetve az autósok közlekedését - jelentette be Bozsó Zoltán, a Budapesti Rendőr-főkapitányság főkapitányának rendészeti helyettese.

A részletekről szólva kifejtette, hogy a száz rendőr és polgárőr fél nyolc körül jelenik meg a kijelölt gyalogátkelőhelyeknél, és ahol jelzőlámpa van, ott felügyelnek, ahol nincs, ott átkísérik a gyerekeket, és a forgalmat is szemmel tartják. Tájékoztatása szerint ha egy gyalogos vagy autós szabályt sért, akkor a rendőrök bírságolni is fognak.

Zőlde Józsefné, a Jókai Mór Általános Iskola igazgatója hangsúlyozta: nagyon örül annak, hogy a rendőrök ezentúl az iskola előtti forgalmas csomópontban segítik majd az átkelést. Mint mondta, nagyon sok a szabálytalan autós, ami veszélyt jelent a gyerekekre nézve, s bár komoly baleset még nem történt, a rendőri jelenlétnek köszönhetően remélhetően már nem is fog - fogalmazott az igazgató.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.