2007. július. 26. 12:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. július. 26. 14:34 Autó

Hogyan gyakoroljon a forgalmi vészhelyzetre?

Egy jogosítvány, egy autó, amibe bepattanhatunk, és máris az utak királyának érezzük magunkat. Alig néhányunkban merül fel a kérdés, hogy ez valóban elég-e ahhoz, hogy ne legyünk ön- és közveszélyesek az utakon? Vezetéstechnikai szakértőnk tanácsai.

Sajnos az általános vélekedéssel ellentétben még az sem elegendő, ha már levezettünk néhány száz, vagy akár százezer kilométert baleset nélkül. A balesetmentesség nem azonos azzal, hogy valóban tudunk vezetni. Csupán arra utal, hogy addig valami oknál fogva nem kerültünk olyan helyzetbe, amit ne oldottunk volna meg valamilyen módon. Ez tehát könnyen jelentheti azt, hogy magunkat mentettük, míg másokat belesodortunk a veszélybe. Többségünk még soha nem került igazi vészhelyzetbe, vagy ha mégis, a szituációk sokszínűségét és a bennük rejlő veszélyt nem szabad alábecsülni.

Szerencsére van mód és lehetőség arra, hogy megismerkedjünk saját reakcióinkkal, gyorsaságunkkal, autónk alapvető tulajdonságaival és más olyan hasznos információval, ami meghatározza, hogy milyen higgadtan és tudatosan viselkedünk, valamint, hogy pontosan mérjük-e fel a szituációt.

Ma már jó néhány pálya kínál ilyen szolgáltatást az érdeklődőknek, de akinek nincs lehetősége ezeket a szolgáltatásokat igénybe venni valamilyen oknál fogva az alapvető ismeretek elsajátítására egy üres „parkoló“ (forgalom elől elzárt terület!) vagy más aszfaltozott felület is megteszi.

A vezetéstechnikai szakértőnk tanácsaiért kattintson a cikk folytatására.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.