Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Il Ferro-sztori: ami a sajtóból kimaradt
„Ez a sztori tetszeni fog.
„Ez a sztori tetszeni fog. Valami bűzlik itt és senki nem írt még róla” - valahogy így keltette fel az érdeklődésemet egy autós szakújságíró kolléga tavaly novemberben a reklámautós cégekkel kapcsolatban. Az akkoriban fénykorát élő Il Ferróval, illetve az ahhoz hasonló, de kevesebb ügyféllel bíró Hírautóval ebben az időben még egyáltalán nem foglalkozott a (szak)sajtó, vagy ha igen, csak a céget fényező píár cikkekben, PR-interjúkban találkozhattunk ajánlatukkal: reklámmal matricáztatnak be autókat, cserébe fizetnek a tulajdonosának, méghozzá annyi pénzt, amennyivel akár egy vadiújan vásárolt gépkocsi havi törlesztő részletét is fedezni tudja.
Újságíróként van némi rálátásom a reklámpiacra, ezért kapásból irreálisnak tartottam, hogy reklámbevételekből havi több tízezer forintot tudjanak több ezer ügyfélnek fizetni ezek a cégek, főleg úgy, hogy az autókon látható hirdetések javarészt barternek tűntek. Nagyon úgy tűnt, hogy a kiadásokat az ún. regisztrációs díjakból próbálják meg fedezni. Ezzel az üzleti modellel már az Il Ferro és Hírautó megjelenése előtt is próbálkozott egy vidéki cég. A Hartenergo Kft.-re azonban akkor lecsapott a rendőrség. Mivelhogy nem láttam ordító különbséget a bebuktatott vidéki vállalkozás és a gondtalanul működő budapesti cégek között, első körben a Hartenergo-ügy nyomozójával léptem kapcsolatba. „Elegem van a reklámautós vállalkozásokból. Tavaly fél évig csak ezzel foglalkoztam, a könyökömön jönnek ki” - fakadt ki a nyomozó. Elmondta, hogy hallott az Il Ferróról és a többiekről, de őt ez az egész már nem érdekli, s – vidéki rendőrként – területileg amúgy sem illetékes az ügyben. Téma lezárva.
Senkit sem érdekelt
A rendőrség hozzáállásánál jóval meglepőbb volt, hogy a médiában is érdektelenség kísérte az „évszázad bizniszét”, noha az „ingyenebéd” ígérete, akár egy vírus, megállíthatatlanul terjedt, főleg a kispénzű emberek körében. Év végén már nem lehetett úgy közlekedni a fővárosban, hogy ne lássunk legalább egy, de inkább egy tucat matricás autót. Az egyik legnagyobb autós portál vezetőjénél rá is kérdeztem, miért nem foglalkoznak a sztorival. « Tudjuk, hogy valami nem stimmel a reklámautók körül, de inkább nem írunk róla, mert azzal is csak reklámoznánk őket » - felelte a kolléga, miközben internetes fórumukon nagyon is pörgött a téma. Igaz, a hozzászólók többsége ekkor még azon a véleményen volt, hogy simlis a biznisz, de ha időben beszáll az ember, akkor még nyerhet is a bolton. Kevesen voltak, akik hangot adtak a kételyeiknek, figyelmeztetve a többieket a veszélyekre. Ugyancsak érdektelenség kísérte a cégek működését a fogyasztóvédelmi felügyelőség részéről is, s az adóhatóság is szemet hunyt az ügylet fölött. Bár tehette volna, még egy közleményt sem adott ki, figyelmeztetve az embereket, hogy adózniuk kell az autóikra felhelyezett matricák után, hiszen azzal reklámbevételre, azaz plusz jövedelemre tesznek szert. Nem úgy, mint most, amikor már „vadásznak” a cég volt ügyfeleire.
Az Il Ferro egyik tulajdonosa, vezetője Varga Mátyás mellett tavaly decemberben még Laskay Róbert volt. Vele a cég Pesti úti irodájában találkoztam. Már nyitás előtt tucatnyian várakoztak, s percekkel nyitás után az ügyintézők már a szerződéseket tolták a beviharzó ügyfelek arca elé. Laskayval egy hátsó irodában ültem le beszélgetni. Jóllehet a szivarozó cégvezető a beszélgetés alatt az Il Ferro hosszú távú terveiről vizionált, az iroda ennek ellenkezőjéről árulkodott: gyanúsan egyszerűen volt berendezve, épp úgy, hogy ha kell, gyorsan és könnyen el lehessen onnan költözni.
Laskay azt a látszatot keltette, hogy az érdekeltségeikben az Il Ferro csak egy vállalkozás a sok közül, komoly anyagi háttérrel rendelkeznek és ha ne adj’isten pénzügyileg megszorulnának, akkor sem okozna nekik gondot milliárdos nagyságrendű hitel felvétele. Mindennek azonban ellentmondott a tulajdonosok céges háttere. Laskay ugyan tagja volt a 3 millió forintos törzstőkéjű Tisza Lakópart Ingatlanforgalmazó Kft.-nek, ám üzletrészét tavaly októberben eladta. Külön érdekesség, hogy egy olyan személlyel együtt adta el az üzletrészét, aki egy másik cégben Vadla Viktornak, az Il Ferro konkurrenciájának számító Hírautó Kft.-nek volt az üzlettársa. Laskay ezen kívül feleségével egy másik kisebb kft.-ben is érdekelt volt, ám tavaly májusban üzletrészüket két ukrán állampolgárnak adták el. Il Ferrós tulajdonostársa, Varga Mátyás három, szintén kisebb volumenű kft.-ben volt tulajdonos ekkor.
Érdekes volt, hogy a megszólaltatott, bizniszben érdekelt autókereskedők semmilyen kivetnivalót nem találtak a reklámautós üzletben, ennek ellenére nem szívesen látták viszont magukat az erről szóló cikkemben. A jutalék nagy úr.
Sajtókapcsolatok
Az első, a reklámautós biznisz körüli aggodalmakat feltáró cikkem megjelenése után felhívott egy ismert újságíró. Elmondta, hogy „nagyon rosszkor jött” az írás, mert az Il Ferro éppen akkor ütött volna nyélbe egy „600 milliós bizniszt” az egyik nagy kereskedelmi bankkal, s az egyik leggazdagabb magyar üzletember ismert cégével, ám az írásom miatt az üzlet meghiúsult. Ráadásul – mint mondta – a HVG főszerkesztőjének fia is Il Ferrós autóval járt. (Ebben csak az volt a furcsa, hogy a főszerkesztőnek nincs fia.)
A kollégától megtudtam, hogy korábban a nekem telefonáló újságíró intézte az Il Ferro sajtómegjelenéseit. (Időközben azt is megtudtam, hogy az Il Ferro egy másik ismert újságírót kért fel januártól az esetleges „válságkommunikációra. Tény, hogy ez az illető vezényelte le aztán az Il Ferro egy későbbi „válság-sajtótájékoztatását”, de erről majd később.) Javasolta, hogy a cég vezetésével együtt üljek le és „beszéljük meg a dolgot”. Tudtam, hogy az újságíró kapcsolatban áll az Il Ferróval, hiszen egyik cége szerepelt a reklámautós vállalkozás partnerei között. Tehát már tavaly év végén nyilvánvalóvá vált, hogy ez az üzleti kör professzionális újságírókat alkalmaz a sajtó kezelésére. A gyakorlat egyébként nem ismeretlen a magyar médiában. A dologhoz hozzátartozik az is, hogy ebben az időben több, autós újságíró kolléga tűnt fel felmatricázott autóban.
Az első cikk megjelenése után óvatosan ugyan, de írni kezdtek a lapok a reklámautókról, az ezzel kapcsolatos aggályokról. Néhány hónap múlva pedig egy ismerősöm jelentkezett be. Megtudtam: az Il Ferrót egy neves üzleti hírszerző cég csekkolta le, az „eredményt” pedig a nyomozók szívesen átadnák. Találkoztam velük. Bár nem árulták el, ki bízta meg őket a nyomozással (sőt, mint mondták, a valódi megbízóról gyakran ők sem tudnak), a nyomozóktól kért információkból ki lehetett sakkozni, hogy egy piaci szereplőről van szó, feltehetőleg egy nagyobb kereskedőházról. A megbízó nem kicsinyeskedett, még egy próbavásárlás számláját is állta. Az anyagban – amelyben rámentek a tulajdonosok anyagi helyzetére, cégeire is – számomra egy újdonság, ám nem meglepő információ volt: a tulajdonosok közül ketten már voltak büntetve. Mivel ekkor még az Il Ferro fizetett rendesen, az anyagot félretettem, mondván: jó lesz későbbre.
Nem fizetnek
Februárban a Népszabadságban jött le először a hír, hogy nem fizet az Il Ferro az ügyfeleinek. Az ok, legalábbis amire a cég hivatkozott: tulajdonosváltás. Februárban ugyanis túladott a cégen a két korábbi tulajdonos, Laskay Róbert és Varga Mátyás. A vevő egy huszonéves fiatalember, a reklámszakmában amúgy Laskayékhoz hasonlóan ismeretlen Körmendi Ákos lett. A vállalkozás mindenféle mondvacsinált indokkal – például pénzügyi átszervezéssel - tologatta a kifizetés és a szemle dátumait. Persze csak a kifizetések maradtak el, az új belépőket továbbra is fogadta a cég, ahogy a regisztrációs díjakat is simán beszedte utánuk.
Még a tulajdonosváltás előtt a Magyar Lízingszövetség autós szekciója meghallgatta Laskay Róbertet. Az ülésen részt vett az egyik informátorom, aki azt állította: az Il Ferro tulajdonosa össze-vissza beszélt, egymásnak ellentmondó válaszokat adott az őt kérdezőknek. Ezt alátámasztotta az a tény, hogy a Lízingszövetség felvilágosító kampányt indított, jelezve az ügyfeleknek: csak akkor írják alá a szerződést, ha maguk is ki tudják fizetni a törlesztést, amennyiben a reklámszolgáltató nem teljesíti a vállalásait.
Összenő, ami összetartozik
Eközben a másik reklámautós cég, a Hírautó sem úszta meg a sajtóérdeklődést. Sajátos módon az Il Ferro és a Hírautó közötti kapcsolatra éppen egy Hírautó által szervezett sajtótájékoztatón derült fény. A már említett, korábban az Il Ferro sajtóját intéző újságíró segítségével szervezett a Hírautó egy sajtótájékoztatót az egyik belvárosi kávézóban. Az ott kiosztott sajtóanyagban (amely lényegében semmilyen érdemi információval nem szolgált) figyelmetlenségből bent felejtettek egy papírt, amelyen az állt: Laskay Péter, a Hírautó kreatív igazgatója. Róla tudni kell, hogy az Il Ferro fizetés felfüggesztését bejelentő nyilatkozatot éppenséggel az ő e-mail címéről küldték el. Mikor ezt megláttam, felnevettem, ahogy felnevetett mellettem a Népszabadság újságírója is. Magas labda.
A sajtótájékoztató persze botrányba fulladt, amikor a Hírautó vezetése – Vadla Viktor ügyvezetővel az élén –, miután elmondta mondandóját (melynek lényege az volt, hogy az Il Ferro és a Hírautó közt az égvilágon semmilyen kapcsolat nincs) nem volt hajlandó válaszolni az újságírók kérdésére. Végül azonban – a sajtótájékoztatójukban segédkező újságíró tanácsára – Vadla mégiscsak válaszolt. Az eseményen egyébként nemcsak kigyúrt emberek jelentek meg, de az elhunyt Zámbó Jimmy egyik testvére is, aki szintén a hírautósokkal volt „összenőve”. Az már csak hab a tortán, hogy a Hírautó képviseletében megjelent fiatal ügyvédnő korábban az Il Ferrónak végzett ügyvédi munkát.
Nem jutottak be a rendőrök
Egy hétre rá az Il Ferro is sajtótájékoztatót tartott. Ők is egy belvárosi kávézóban, nem messze attól a helytől, ahol a Hírautó tartotta a sajátját. A sajtótájékoztatót pedig annak az újságírónak a szintén újságíró kollégája vezényelte le, aki az Il Ferro sajtótájékoztatójában segédkezett. De a hasonlóság nem állt meg itt: a Hírautó és az Il Ferro sajtótájékoztatóin kiosztott sajtóanyag dossziéja egyazon anyagú és formájú volt. Mindez csak a véletlen műve lett volna? Gyaníthatóan nem.
Ebben az időben egyébként már forrt a talaj az Il Ferro alatt, a rendőrség feljelentéskiegészítést rendelt el a cég ellen, a tehetetlen ügyfelek őrjöngtek. A rendőrség impotenciáját tipikusan jellemezte, hogy még a cég által szervezett sajtótájékoztatóra sem tudtak bejutni a BRFK civil ruhás nyomozói, noha szerettek volna. A kávézó bejáratánál ugyanis nagy darab, kopasz beléptető emberek álltak, akik sajtóigazolványokat kértek mindenkitől. Talán az akcióhoz nem ártott volna legyártani egy-két kamuigazolványt (igaz, a dologhoz hozzátartozik, hogy sajtótájékoztatókon általában nem kérnek igazolványt a szervezők). A rendőrségtől később fel is hívták az egyik napilap újságíróját, hogy ha tudja, legyen oly kedves és adja oda az eseményen készült hangfelvételt.
Jóllehet reklámautós körökből hallatszottak olyan hangok, hogy a „matricás bizniszt” annak rossz sajtója rontja el, ennek ellentmond, hogy csak azután cuppant rá a sajtó a témára, miután az Il Ferro nem fizette ki ügyfeleit. Csak ezt követően lettek bátrabbak az újságírók, de még ekkor is óvatosan bántak az Il Ferróval. Ezt a helyzetet jól illusztrálja, hogy amikor ezen a sajtótájékoztatóan Körmendi Ákos bejelentette, júniustól ismét fizetnek, nem egy médium tényként hozta le ígéretét. Amiből aztán persze nem lett semmi.
Dezső András
