Közlekedés hvg.hu 2017. március. 17. 18:10

Rengeteg KRESZ-táblát le kell cserélni - íme az indok

Huszonegyezer KRESZ-táblát kell lecserélni idén - mondta az InfoRádiónak Mikesz Csaba, a Magyar Közút Zrt. üzemeltetési igazgatója.

A közúti jelzések karbantartása a Magyar Közút Zrt. feladata, minden évben folyamatosan cserélik és pótolják a táblákat - hangzott el az InfoRádió műsorában.

Sok KRESZ-táblát összetörnek, kidöntenek a közlekedési balesetekben, illetve vannak, amelyeknek lejár az élettartamuk, már ami a fényvisszaverő-képességüket illeti.

Idén megnőtt azoknak a tábláknak a száma, amelyeket ez utóbbi miatt kell lecserélni - mondta Mikesz Csaba üzemeltetési igazgató.

Összesen 21 ezer táblát cserélnek le, és a sokéves átlag alapján úgy számolják, hogy nagyjából kilencezer új táblát kell majd kihelyezni pótlásként a balesetek, illetve az új igények miatt.

A cseréket először a nagyobb forgalmú utakon kezdik, de a gyorsforgalmi hálózat jelentős részén már a megfelelő fényvisszaverő-képességű táblák vannak, ott kevesebb a munka idén.

Az új táblák többsége a fő- és mellékútvonalakra kerül a meghatározott ütemezés szerint.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.