Közlekedés 2016. október. 16. 09:18

Rendesen megkavarják vasárnap a főváros közlekedését

Tüntetés, forgalmi terelés és lehaló metró nehezíti a mozgást a városban.

A Népszabadság felfüggesztését követően közös tüntetésről határozott az LMP és az Együtt, melyet vasárnap 15 órától tartanak a Szabad sajtó útján. Emiatt a BKK bejelentette, hogy az Erzsébet hídon a közlekedés akadályozott lesz - akár teljes szélességében is lezárhatják a hidat. Ez érinti az ott elhaladó buszforgalmat, különösen az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as buszjáratokat.

Mint arról beszámoltunk, hajnal óta használhatatlan a 2-es metró teljes szakasza.

Azok sem járnak jól, akik a 15-ös, 115-ös, 70-es és a 78-as trolival közlekednének, ugyanis filmforgatás miatt lezárják a Kálmán Imre utcát a Vadász utca és a Honvéd utca között, a járatok terelve közlekednek - jelenti a BKK.

Útjavítások is lesznek a városban, többek között az imént említett Kálmán Imre utcánál, a Bajcsy-Zsilinszki úti torkolatnál, ahonnan nem lehet majd bekanyarodni sem.

Hűvösvölgytől vasárnaptól a villamossínek karbantartásának befejezéséig csak a 61-es pótlóbusszal lehet közlekedni, azaz kiesik az 56A és az 59B járat. Emellett a 14-es villamos helyett is pótlóbusz jár a Béke tér és a Lehel tér közötti szakaszon.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?