Ne rutinból közlekedjen a hétvégén a fővárosban: lesz lezárás, forgalmirend-változás és pótlás.
Az autósok számára a legnagyobb fennakadást a Róbert Károly körút felújításának kezdete okozhatja. Szombaton a Róbert Károly körút Árpád híd és a Váci út, majd hétfőtől a Vágány utca és az Árpád híd közötti szakaszán is irányonként két-két forgalmi sávon haladhat majd a közúti forgalom. Az ideiglenes forgalmi rend szerint a Lehel utcáról nem lehet majd a Róbert Károly körútra kanyarodni, az M3-as autópálya ugyanakkor a felújítás teljes ideje alatt elérhető lesz a Hungária-körgyűrűről. Az útszakasz rekonstrukciója várhatóan a jövő nyárig tart majd.
Már csütörtökön megkezdődtek az Európai Mobilitási Hét eseményei, a főváros közlekedésében azonban csak a hétvégén lesz majd csak változás emiatt. Az Andrássy utat erre a két napra a gyalogosok és a kerékpárosok vehetik birtokba. Most rendezik a Nemzeti Vágtát is, amely a Hősök tere és a Dózsa György út forgalmának korlátozásával jár.
A tömegközlekedők sem ússzák meg: szombaton és vasárnap buszok helyettesítik majd a 3-as metrót a Deák Ferenc tér és Újpest központ között pályakarbantartás miatt.
A H9-es HÉV helyett is buszok viszik majd az utasokat Cinkota és Csömör között.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.