Hétfő délután egy osztrák rendszámú terepjáró csúszott a Fertő tóba az utánfutójával együtt.
Belecsúszott egy osztrák Cherokee terepjáró hétfő délután a Fertő tóba – jelentette a Kisalföld, amelynek a vezető, Maschler Helmut azt mondta, barátja kishajóját szerette volna kivontatni és hazaszállítani Ausztriába.
Hátratolatott a rámpára, majd össze akarta kötni a járművet a hajóval, de nem húzta be jól a kéziféket, ezután pedig döbbenten látta, hogy az egész szerelvény belecsúszik a tóba – tette hozzá.
Először a Fertő-Hanság Nemzeti Park terepjárójával próbálták kivontatni a járművet, ám ez nem sikerült, így végül a tűzoltók segítettek.