Letartóztatták a négy embert elgázoló 17 évest
A fiú múlt szombaton Alsózsolcán a járdára sodródott, és ott négy embert, köztük egy 7 hónapos gyereket elgázolt. Hárman súlyosan megsérültek, a sofőr pedig elmenekült a helyszínről. Kedden előzetes letartóztatásba helyezték az autó vezetőjét.
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 17 éves fiatalt, aki az elmúlt hétvégén négy ember sodort el autójával Alsózsolcán, és aki segítségnyújtás nélkül menekült el a baleset helyszínéről – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.
Február 14-én Alsózsolca belterületén a férfi személygépkocsijával a járdára hajtott, és ott négy embert – közöttük egy 7 hónapos gyermeket – elsodort, majd egy kerítésnek ütközve állt meg.
A balesetben hárman súlyosan megsérültek.
Az ütközés után a sofőr a helyszínről elmenekült, őt elfogták, ellene közúti közlekedési baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.