Közlekedés hvg.hu 2014. szeptember. 29. 10:20

A BKK titkos ellenőrei miatt zúgolódnak a taxisok

Végig inkognitóban maradnak a budapesti taxisokat ellenőrző BKK-inspektorok, a taxisok szerint viszont így az ő tudtuk és megkérdezésük nélkül marasztalhatják el őket – írja a Népszabadság.

Végig inkognitóban maradnak a BKK taxikat ellenőrző munkatársai, így viszont a fuvarozók szerint olyan esetről is jegyzőkönyvet vesznek fel, amely nem is úgy történt, ahogyan azt leírták – írja a Népszabadság hétfői száma. A lap egy időközben nyugdíjba vonult taxist idéz, aki szerint ő egy adott időpontban nem is azon a helyszínen taxizott ahol az ellenőrök a jegyzőkönyv szerint állították, és ahol szerintük elmulasztott számlát adni. A lap szerint a férfi bíróságra ment, és így bizonyította az igazát.

A BKK azt mondja, azért nem fedik fel magukat egyáltalán az ellenőrök, még a jegyzőkönyv felvételekor sem, mert nem szeretnék, ha híre menne, hogy kik az ellenőreik. A fővárosi taxirendeletben pedig nincs olyan előírás, hogy az ellenőrzött taxisnak meg kellene mutatni az általa nyújtott szolgáltatásról készített jegyzőkönyvet. A BKK szerint a taxiellenőrök bizonyításra alkalmas módon rögzítik a megállapításaikat, a taxisofőrök pedig a bíróság előtt védhetik meg az álláspontjukat.

Túry Gergely
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.