2014. szeptember. 19. 07:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 19. 11:09 Közlekedés

Már nincs útzár a 14-es úton

Ismét teljes szélességében járható a 14-es főút a vámosszabadi határátkelőnél.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kiss Tibor elmondta: két kamion és egy személyautó ütközött össze, az egyik nyerges vontató vezetőjét a mentők kórházba vitték.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a mentést az is nehezítette, hogy nagyobb mennyiségű olaj folyt az úttestre; a közlekedők az útzár ideje alatt csak Komáromnál vagy Rajkánál tudtak átkelni a magyar-szlovák határon.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.