2013. november. 28. 18:20 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 28. 18:13 Közlekedés

Új úton lehet autózni Nyékládháza és Mezőcsát között

Megújult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyékládházát a Hajdú-Bihar megyei Tiszacsegével összekötő út több mint húsz kilométeres, Mezőcsátig tartó szakasza.

A felújított utat Tállai András belügyi államtitkára adta át a forgalomnak csütörtökön. Az utat uniós és hazai forrásból, 1,6 milliárd forintból hozták rendbe.

Az államtitkár azt mondta: az Új Széchenyi Terv keretében az országban 457 kilométernyi alsóbbrendű és mellékutat újítanak fel, 215 kilométernyi út felújítása 2014 tavasza után várható.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.