BrandContent MKB Private Banking 2023. január. 06. 15:30

Mibe fektesse a pénzét? Egy szakértő válaszol a kérdéseire!

A jelenlegi piaci helyzet sokak számára tűnhet bizonytalannak. A szakértők szerint azonban a befektetések területe egyáltalán nem megfejthetetlen, csak ismerni kell azt. Legyen szó privátbanki ügyfelekről, akik a nagyobb megtakarításaikat fektetnék be a lehető legjobban, vagy azokról, akik csak a pénzügyi ismereteiket bővítenék, fontos, hogy a megfelelő tanácsadókra bízzuk magunkat. Az ezzel kapcsolatos kérdésekről Pleschinger Gyula Márkkal, az MKB Private Banking igazgatójával beszélgettünk.

„Mindig úgy közelítem meg a privátbankot, hogy üzletágunknak nemcsak lehetősége, hanem kötelessége a bank legjobb képességeiből összeállítani a szolgáltatáscsomagot” – kezdte a szakember. Szerinte mindezt a közgondolkodás a vagyonhoz köti, miszerint a szolgáltatás a gazdagoknak szól, ugyanakkor ez a megközelítés a 21. században több sebből vérzik. A privátbanki ügyfeleknek olyan csomagot nyújtanak, ami természetéből adódóan nem a legolcsóbb: egyszerűen annak éri meg ezt igénybe venni, akinek nagyobb a megtakarítása. Viszont feladatuknak érzik, hogy hasznos információkat osszanak meg a piacról, a befektetési lehetőségekről, hogy az bárki számára elérhető legyen.

A szakértelem az első lépés

Pleschinger Gyula Márk, az MKB Private Banking igazgatója

Ahhoz, hogy kialakuljon az ügyfelek részéről a bizalom, fontos, hogy képzett és jó tanácsadók dolgozzanak az intézménynél. Egy jó pénzügyi tanácsadó megfelelő piacismerettel rendelkezik, amire most különösen nagy a szükség, hiszen a jelenlegi helyzet jelentős szakértelmet kíván. Ezen felül fontos a stabil és széles spektrumú termékismeret, mivel az emberekben erős az elköteleződés a kockázatcsökkentés irányába. Teljesen természetes és normális jelenség, hogy mindenkinek az az első gondolata, hogy inkább valami biztosba fektetne. „De egy pénzügyi tanácsadóra ebben az esetben nem nagyon lenne szükség. A pénzügyi tanácsadó igenis nézzen körül, és hogyha – akár olyan közegben, mint a mostani – van olyan befektetési lehetőség, ami jól megfér egy amúgy kockázatkerülő portfólió mellett, ne ugorjon el a feladat elől” – fejtette ki a privátbanki igazgató.

Ugyanakkor egy jó tanácsadó egyszerre jó értékesítő is. Pleschinger Gyula Márk aláhúzta, hogy a túl passzív és a túl aktív hozzáállás sem vezet eredményhez. A megoldás valahol félúton van, hogy a túlzott nyomást elkerülve ugyan, de tereljen minket valaki a pénzügyi világban. Ezek a kritériumok pedig nem a vagyontól függnek: járnak annak is, aki csak kisebb összeg befektetésére kér tanácsot. A lényeg, hogy megtaláljuk a számunkra legkényelmesebb és kedvezőbb opciót, és ehhez megkapjuk a profi segítséget.

Biztonságban a családi vagyon

Az MKB Private Banking részlegének küldetése, hogy maximálisan kiszolgálják a meglévő ügyfélkör igényeit: pénzügyi eszközöket javasolnak, befektetéseket, portfóliókat tesznek össze. Pleschinger viszont hozzátette, hogy azon ügyfelek esetében, akik a saját megtakarításaikat a teljes családjuk kontextusában próbálják értelmezni, kezdik kissé kinőni a számukra biztosított teret a befektetési ajánlásokkal kapcsolatban, és ezen a téren komoly koncepciójuk van a jövőre nézve. „Két-két és fél évvel ezelőtt szakmai kíváncsiságból elkezdtük vizsgálni az együttműködés lehetőségeit az úgynevezett bizalmi vagyonkezelői piaccal – azokkal a szolgáltatókkal, akik ott aktívak. Felfedeztük, hogy nem konkurenciái vagyunk egymásnak, hanem éppen ellenkezőleg, kiegészítjük egymást. A bizalmi vagyonkezelés a családi vagyon jogi strukturálásáról, az örökítésről és a több generáció által kezelt vagyon felépítéséről szól. E mellé nagyon szépen oda tudjuk tenni a pénzügyi piacon való jártasságot és navigációs készséget” – nyilatkozta a szakember.

Pleschinger Gyula Márk megemlítette, hogy az együttműködés infrastruktúrájának megszervezése is közrejátszik abban, hogy elnyerték az Euromoney szaklap a legjobb öröklési tanácsadási szolgáltatásnak járó első díját 2022-ben. „Azzal a képességünkkel, hogy a bizalmi vagyonkezelők számára teljes körű számlavezetést és befektetési tanácsadást nyújtunk, a piacvezetők közé tartozunk”. De itt nem áll meg az MKB, és a cél az, hogy a bizalmi vagyonkezelői ügyfélkör ne csak egy jól képzett privátbankárral találkozzon. Ennek érdekében egy kifejezetten specialista szakmai műhelyt állítottak össze. Mindez nem jelent óriási ügyfélbázist, de nem is ez a privátbank missziója, hanem az, hogy aki ilyen szolgáltatást keres, az őket válassza. „A tervek között szerepel, hogy még egy jogi megoldással rukkoljunk elő, ami a családi vagyontervezés kapcsán maximalizálja a privátbank mozgásterét, és így egészen nemzetközi szintre emelhessük ezt a szegmenst. Jövő ilyenkor már talán erről tudok beszámolni” – hangsúlyozta Pleschinger.

A Budapest Bank és az MKB Bank, majd jövő májustól Takarékbank fúziójával három egymástól nagyon különböző és célközönségű intézmény olvadt össze: egybegyúrtak egy nagyvállalati befektetési tanácsadásban járatos, privátbankban erős MKB-t, egy vállalati kiszolgálásban csúcsra járatott Budapest Bankot, illetve az ország legnagyobb hálózatával rendelkező Takarékbankot. „Minden tagbank a maga erősségét adja a fúzióba. Azt gondolom, hogy ennek vitathatatlanul látványos és szinergikus eredménye lesz majd” – fogalmazott a pénzügyi szakember, és hozzátette, hogy a tervezési fázisban kiderült, hogy a három bank esetében meglepően alacsony az ügyfélátfedések száma, annyira más szegmensre és kiszolgálási modellel lőtt mindenki.

A fúzió úgy is megvalósulhatott volna, hogy a három egység segítségével kevesebb erőforrással tartanak fenn egy adott szintet, de korántsem erről van szó. „Minden kollégánknak megvan a pontos helye az új szervezetben, és minden egyes kolléga támaszkodni tud két másik szervezet tudására, tapasztalatára. Arra számítunk, hogy az egyesülés nem a három privátbank összegét adja ki eredményként, hanem ennél jóval többet. Mindez a jövőben kézzel fogható lesz a termékkínálatban, a folyamatok felgyorsulásában és az ügyfélelérések sebességében” – foglalta össze az MKB Private Banking igazgatója. A változásból egyelőre az ügyfelek keveset vesznek észre, de a cél, hogy a jövőben mindegyik tagbank erőssége egy helyen legyen elérhető.

A tartalom az MKB Private Banking megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.