Mekkora probléma ma globálisan az e-hulladék?

Elég komoly, már csak azért is, mert nem lineárisan nő a mennyisége. Az emberiség egyre több eszközt (vagy nevezzük kütyünek) használ, így évről évre egyre nagyobb ütemben nő az elektronikai hulladék mennyisége.

A számok is ezt mutatják: 2021-ben 57,4 millió tonna e-hulladék képződött, és ez a mennyiség az előrejelzések szerint évente kétmillió tonnával nő. Ön szerint tehát nagyobb a növekedés üteme?

Valószínűleg többel nő, de ez nagy mértékben függ majd a különböző régiók fejlődési ütemétől. És attól, hogy például a többmilliárd mobilkészülék milyen ütemben gyarapszik akkor, amikor a felhasználók minél újabbat, szebbet, gyorsabbat szeretnének birtokolni.

Ön szerint mi lenne az a járható út, ami mindenkinek jó: a gyártónak, a felhasználónak és a környezetnek is?

A minél korábban elkezdett edukáció rendkívül fontos: meg kell ismertetni az emberekkel, mi van a mobiltelefonokban.

HIRDETÉS

Mi van a mobiltelefonokban?

70 százalékuk kevert műanyag. A mobil háza pedig alumínium. Van a készülékben még vas, 14 százaléknyi a vezetékekben és a panelben megbújó réz, nagyjából 8 százaléknyi kobalt, és valamennyi magas értékű nemesfém: arany, ezüst és palládium.

Minden mobilban van 10-15 százaléknyi panel, nyomtatott áramkör, ami tartalmazza a memóriát, a chipeket, tehát mindent, amiktől működik a telefon. Van a mobilnak áramforrása, akkumulátora, objektíve, hangszórója, mikrofonja.

Az újrahasznosítás során ezeket az anyagokat mind vissza lehet nyerni?

Mindent, csak nem biztos, hogy gazdaságosan. Ahogy a technika halad előre, egyre nagyobb mennyiségben vagyunk képesek visszanyerni az értékes anyagokat. Ha van egy érctömbben 2,5 százalék réz 600 méter mélyen a föld alatt, akkor ahhoz kell egy bánya, ércdúsítás, képződik meddő, majd tűzi és nedves kohászati eszközökkel előállítják a rezet. Az elektronikai eszközök paneljeiben 20-30 százalék réz van, onnan sokkal gyorsabb és költséghatékonyabb a rezet ki- illetve visszanyerni. Egy gyűrű nagyjából 5 gramm aranyat tartalmaz, ezért a mennyiségért 1 tonna követ kell megmozgatni. Ehhez képest egy tonna mobiltelefonban van nagyjából 120 gramm arany.

Noha költséghatékonyabb és gyorsabb az e-hulladékból történő nemesfém-kinyerés, mégsem ég akkora lángon az újrahasznosítás: egy 2020-as kutatás szerint bár az e-hulladék a leggyorsabban növekvő hulladéktípus az Európai Unióban, de csak 40-50 százalékát hasznosítják újra. Mi történik a fennmaradó 50- 60 százalékkal?

Rendkívül sok e-hulladék fekszik a háztartásokban: garázsokban, pincékben, fiókokban. Ezeket mobilizálni kellene. Viszont Európát dicséret illeti: globálisan, a világon az e-hulladék mindössze 17,4 százalékát hasznosítják újra. Európa sokat, és egyre többet tesz e téren.

Sok használaton kívüli eszköz van a háztartásokban, de mi van azokkal, amelyek bekerülnek a kommunális hulladék közé, vagy csak úgy kidobják őket?

Ezek a hulladék újrahasznosítás szempontjából elvesznek. Vagy égetőműben végzik, eloxidálódnak és a salakba kerülnek, vagy ha csak lerakják valahová, akkor a bennük lévő veszélyes anyagok kioldódhatnak, és szennyezhetik a környezetet. Hozzá kell tenni, hogy a kommunális szemétlerakókra nagyon komoly előírások vonatkoznak, és próbálják megakadályozni, hogy az e-hulladék veszélyes anyagai a természetbe kerüljenek.

Említette, hogy sok háztartásban vannak elfekvőben már nem használt eszközök. Ön szerint miért nem dobják ki az emberek?

Gyakori ok a nosztalgia, „ez volt az első készülékem”, természetesen a lustaság is közrejátszik ebben, és az is, hogy kis helyen elfér, de gyakori, hogy nem tudják, hova lehet leadni. De az elhasznált elemek begyűjtése például már elég jól megy: működött az edukáció. Nevelni kell, már az iskolákban. 15-20 év alatt kezd majd természetessé válni, mint ahogy az elemeket, akkumulátorokat, a mobilokat hova kell dobni. Ezek időigényes folyamatok. Jelentős lemaradásban vagyunk, de nincs más választás: pénzt és energiát kell fordítani az edukációra. Tudatosítani kell azt is, hogy az elektronikai eszközöket áruló szolgáltatók, üzletek, áruházak – beleértve a webáruházakat is – kötelesek visszavenni azt a fajtájú hulladékot, mint amit árulnak.

Mi történik azzal a mobiltelefonnal, amit a megfelelő helyre dobunk ki?

Az elektronikai hulladékokat kézi vagy gépi módszerrel dolgozzák fel. Utóbbit főképp a nagyobb, kevésbé értékes anyagokat tartalmazó háztartási eszközöknél alkalmazzák. Összetörik az anyagot, a műanyag külső borítás általában leválik, aprítják, majd mágnesekkel kiszedik a vasat. A mobiltelefonoknál általában kombinált a technológia, és kézivel kezdik. Egy jól irányzott kalapácsütéssel szétnyílik a mobil háza, majd kiveszik a panelt mint legértékesebb alkotóelemet. A ház általában alumínium, az megy az alumínium-hulladékba, az üveg az üveghulladékba, és külön kerül az akkumulátor is.

Az alumíniumot összedarálják és beolvasztják, a kábeleket is ledarálják és szétválasztják rézre, illetve műanyag szigetelésre – ez a két folyamat Magyarországon is történik. A legértékesebb panel feldolgozásához Magyarországon gyár vagy technológia nem létezik, mert vagy rézkohászati üzemekben vagy ólomkohászati nagyüzemekben lehet gazdaságosan visszanyerni az anyagokat. Ehhez elég komoly környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelni, és Európában mindössze három ilyen kohó működik: Németországban, Belgiumban, illetve Svédországban. Porrá őrlik a paneleket, majd 1300-1400 fokon csőkemencében elégetik, megolvasztják. A kemencében a réz megolvad, és magába oldja az össze a nemesfémet: aranyat, ezüstöt, palládiumot. Az olvasztás folyamatának végén elkülönül a salak, illetve a feketeréz: utóbbi tartalmazza az összes olyan nemesfémet, amit magába oldott a réz. A fekete (vagy más néven anód) rézből egyenáramú elektrolízissel kiválasztják a tiszta vörösrezet. Marad egy fekete anyag, az anódiszap, ami tartalmazza az összes nemesfémet.

A mobilok egyre jobbak, korszerűbbek, gyorsabbak. Az újrahasznosítás szempontjából értékesebbek is lettek a készülékek?

Nem. A legfőbb cél az, hogy az egyre kisebb készülékbe egyre több funkció passzírozzanak be, folyamatosan minden miniatürizálódik, így egyre kevesebb anyagot tartalmaznak az okosnak mondott eszközök. Egy 15-20 évvel ezelőtti, nem okosnak mondható mobiltelefon nagyjából a három-négyszeresét éri annak, mint egy mai okostelefon - hangsúlyozandó: az eszközből kinyerhető anyagok szempontjából. A régi telefonokban sokkal több nemesfém volt, például vastagabb aranyréteget használtak a készülékek csatlakozóinál. Korábban még 0,5 mikron vastag aranyat vittek fel a csatlakozóhoz, ahova a töltőt dugjuk. Ma 0,01 mikronos arany bevonatot használnak ehhez kopásgátló aranyötvözetből. Kiküszöbölni nem tudják a gyártók a nemesfémeket, mert csak a nemesfémek azok, amelyek nem oxidálódnak és vezetőképességük, átmeneti ellenállásuk stabil. Lehet, hogy vékonyabbak és vagy ötvözetek lesznek, de valószínűsíthető, hogy nélkülük gyengeáramú eszköz, például a mobiltelefon nem állítható elő.

Mi a folyamatos fejlesztés ára?

A gyártók profitorientáltak, így a folyamatos fejlődésben érdekeltek. Ez őket újabb modellek kibocsátására sarkallja. A fennmaradásnak pedig az az ára, hogy minél több e-hulladékot dolgozzuk fel és hasznosítsunk újra, és hogy edukáljuk az embereket arra, hova dobják a nem használt készülékeiket.