BrandContent ASUS Magyarország 2021. szeptember. 23. 15:30

Ma már ezt is tudja egy irodai laptop

A világjárvány sokakra sokféleképpen hatott, az irodai dolgozóknál viszont olyan változást is láttunk, ami miatt azt is át kell gondolni, milyen eszközöket használunk. Mindennél elterjedtebb lett a home office, az eszközöket is nagyon sokan vitték magukkal haza, az eddigi munkahelyi laptop hirtelen a nappaliban találta magát, ahol aztán ki volt téve a véletlenül ráömlő kakaónak, fix hely híján könnyen leverték a családtagok, ésatöbbi, egyszóval mindennél nagyobb igénybevételt hozott az eddigi munkaeszköznek a járvány.

Harctéri állapotok, otthon

Elsőre talán túlzásnak tűnhet, a fentieket végig gondolva viszont talán mégsem az, hogy ma már az üzleti felhasználásra szánt laptopok közül van olyan, amelyet konkrétan katonai szabványok alapján tesztelnek, mielőtt a felhasználók kezébe adják. Elvégre, a hosszútávú igénybevételnél keményebb nincs, nagyon ritka ma már, hogy kvázi vitrinben, dedikált asztal dedikált helyén pihenhet egy laptop, ha más nem, meetingről meetingre rángatjuk, de nyilván rengetegen viszik is magukkal ide-oda, elvégre, ezért akartak elsősorban laptopot.

Ilyen katonai szabvány szerint tesztelik, például az ASUS ExpertBook P és B szériája, B1500-t például a MIL-STD 810H, amerikai minősítését kapta meg. Ez azt jelenti, hogy a laptopot laboratóriumi és környezeti terhelésnek is kitették, vizsgálták, hogy képes-e működni extrém időjárási körülmények között, például nagy magasságban, hidegben és forróságban (ezek, sajnos, egyre kevésbé számítanak extrémnek, itt Magyarországon is egyre több a forró nyári napok száma), nagy páratartalmú környezetben (ebből szintén kaptunk bőven idén, néha harapni lehetett a párát, néha úgy esett az eső, mintha monszunos környéken élnénk). De vizsgálják azt is, hogy bírja a rezgéseket, rázódást, sőt a kátyúk okozta döccenéseket a laptop, ehhez sem kell messze menni, ha túl akarunk látni a katonai alkalmazásokon: a laptop ott lóg a vállunkon a tömegközlekedést használva, kerékpáron, vagy éppen a kocsi csomagtartójában hagyva várja, hogy újra bekapcsoljuk– szépen, csendben, de jó nagy terhelésnek kitéve, még ha nem is gondolunk rá.

Mindenkivel megtörtént már

Persze léteznek ennél még specifikusabb tesztek is: külön terhelik a laptop kijelzőjének zsanérját, ami mindig érzékeny pontja a hordozható eszközöknek; kifejezetten vizsgálják, meddig bírja a billentyűzet, és megterhelik a különböző csatlakozókat is, elvégre, a mobil életmódhoz az is hozzátartozik, hogy folyamatosan bedugunk vagy kihúzunk valamit, legyen az pendrive vagy épp plusz egy monitor. A súlyterhelés alap, ki ne pakolt volna már rá véletlenül egy fél könyvtárat vagy a havi nagybevásárlását a csomagtartó alján bújó laptopra.

ASUS Magyarország

Gyerek mellett is menni fog a meeting

Emellé jön továbbá az, ami a home office elterjedésével talán mindennél fontosabb lett: a zaj- és hangteszt. És ha ez nem lenne elég (mert, legyünk őszinték, nem az), ezeket a szériákat a legmodernebb, mesterséges intelligenciát használó zajszűrő technológiával szerelik fel. Kell is, mert amíg az irodában sokszor el lehetett vonulni külön tárgyalóba, addig sokan, amikor otthonról dolgoznak, teljesen zajmentes környezetet – eléggé érthető módon – nem tudnak teremteni maguknak. A tárgyalásokon pedig mégis csak hallani kellene egymást, szerencsére ez már mesterséges intelligenciával megoldható. Nem mintha ez a megoldás az irodába nem jönne jól: a billentyűzeteket püffölő kollégákat is jól szűri az MI. Mármint, csak az általuk kiadott hangokat.

A jéghegy alja

Az ExportBookok sok olyan dolgot is tudnak, amik ma már gyakorlatilag alapnak tekinthetők a hatékony munkához, mégis, egyelőre sok gépből hiányoznak. Talán főleg azért, mert a hiányuk csak azután feltűnő, ha egyszer valaki már dolgozott olyan géppel, amiben megvannak ezek a javarészt apró, mégis rendkívül fontos alkatrészek.

Ilyen például az úgynevezett TPM 2.0 chip, ami biztonságosan tárolja a különböző azonosítókat, például jelszavakat vagy titkosítókulcsokat. Amiért tíz éve még az emberek bankfiókba jártak, ma már javarészt online intézik, viszont ezzel rengeteg érzékeny adat kerül a munkahelyi gépre. Nem lenne szerencsés ezeket plusz védelem nélkül hagyni, erre jó a TPM.

És persze a bekapcsológombba épített ujjlenyomat-olvasó sem csak arra való, hogy ne kelljen bonyolult jelszavakat megjegyezni, még egy réteget hozzáad a biztonsághoz. Ha már biztonság: az sem rossz, hogy nem kell külön kütyüt venni a kamera letakarására, hanem ezt már beépítetten tudják a laptopok – ha Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója így csinálja, akkor talán tényleg nem túlzás, hogy érdemes így vigyázni magunkra, és persze érzékeny adatainkra is.

WIFI 6 lett, maradhat?

A biztonságon és fizikai strapabíráson kívül még egy dolog van, amit szinte észre sem veszünk, amikor minden rendben van és a legjobbat kapjuk, viszont elképesztően tud fájni, amikor nem jól működik. Ez pedig a vezeték nélküli hálózat. A laptopot visszük ide-oda, működnie kell otthon, az irodában, a kávézóban, a tárgyalópartnernél. Az internet pedig alap: a fontos dolgok a felhőben vannak, nincs annál idegesítőbb, amikor egy megbeszélésen bocsánatot kell kérni, mert nincs valami nálunk, illetve, de egy: ha nálunk van, de mégsem érjük el. Egyszóval a jó wifi fontos.

Szerencsére az ExpertBookok tudják a WIFI 6 szabványt, sőt, jár hozzájuk az úgynevezett Asus Wifi Master szoftver is, ami képes kiszűrni a mindenféle interferenciákat, kihozni a legtöbbet az adott hálózaton elérhető sebességből, sőt növelni tudja a hatótávolságot is, a gyártó saját tesztjei szerint akár több száz méterrel is.

Az már csak hab a tortán, hogy a tárhely SSD-vel és HDD-vel akár 3 terabájtig is bővíthető, memóriából pedig akár 48 gigabájt is fér bele (DDR4-es). A gépek három különböző működési móddal érkeznek: lehet teljesítményre optimalizálni; a mindennapi munkára ott a kiegyensúlyozott mód; a csendes helyekre pedig a csendes mód, halk és energiakímélő megoldásokkal, ha sokáig nem tudunk konnektorhoz ülni, ami, például nagy meetingeken és hosszú konferenciákon előfordul.

ASUS Magyarország

 A saját IT-szakértő is a csomag része

Habár az irodai munkaállomások home office-ba költöztek, a céges IT-szakemberek nem tartottak velük. Szerencsére ma már ez sem jelenthet problémát, hiszen léteznek mér olyan megoldások, amelyekkel plusz szakértői csapat nélkül is üzemeltetni lehet egy vagy akár több gépet is.

„Hiszünk abban, hogy a hardver nem minden, a munkavállalók csak akkor tudják kihozni magukból és a gépükből is a legtöbbet, ha a megfelelő szoftveres oldal is rendelkezésükre áll” – mondja Győri Attila, az ASUS Magyarország country managere. A céges környezetben megszokott, hogy a felhasználó bizonyos korlátok között tudja csak használni a gépet és ehhez természetesen az ASUS is számos megoldást kínál.

Az ASUS Business Manager például kifejezetten kisvállalkozások számára készült, amelyek jellemzően nem rendelkeznek megfelelő informatikai menedzsmenttel: „Ez egy olyan megoldás, amely egyszerűsíti az irányítási és karbantartási folyamatokat, illetve olyan biztonsági megoldásokkal ruházza fel a gépet, mint például az idő és dátum átállításának vagy az USB-s eszközök hozzáférésének korlátozása, illetve a rendszerszintű módosítások tiltása” – folytatja a szakértő. Az ASUS Control Center Expresst pedig valós idejű információkkal látja el az IT-szakembereket a legfontosabb a hardver- és szoftverelemekről, valamint az eszközök kihasználtságáról és kapcsolatairól. Ez nagyban hozzájárulhat a rendszerhibák megtalálásához, a kimaradások veszélyének csökkentéséhez és a hatékonyság javításához.

Ha mégis kiborulna a kávé

Szerencsére ma már akkor sem kell azonnal pánikba esni, ha megtörténik a baj, és sérül a hardver vagy a szoftver. Ahogy a laptopok is óriási fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években, úgy a készülékekhez igénybe vehető szolgáltatások is. Így ha bármi probléma adódna, azt akár úgy is orvosolni tudjuk, hogy ki sem lépünk a lakásból.

"Magyarországon a szervizpiac főbb szereplői jellemzően minden márkánál átfedésben állnak egymással, az ASUS üzleti portfolióját is egy olyan fővállalkozó javítja baj esetén, aki a főbb konkrurens márkákkal már több 10 éves tapasztalatot szerzett, így azt gondoljuk a minőség és a gyorsaság megfelelő"  - mondja Győri Attila. "Az üzleti eszközeinket 3 év úgynevezett Pickup and Return (PUR) garanciával kínáljuk alapból. Ez magyarul háztól házig garanciát jelent, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy futárt küldünk a meghibásodott eszközért, és ugyanez a futárcég fogja javítás után visszavinni a felhasználó eszközét, azaz nem kell kitennünk sem a lábunkat, például a most ismét várható karantén időszaka alatt". A további háztól-házig előnyökről így beszélt az ASUS szakértője: "Az alap szolgáltatáson kívül lényegében bármi elérhető, és tényleg a teljesség igény nélkül mondok néhány gyakrabban előforduló igényt, negyedik vagy ötödik évre való bővítés, esetleg szolgáltatási szint emelése, például helyszíni garanciára, vagy továbblépve akár HDD/SSD megtartásos garanciára, azon cégek esetén szoktunk példát látni akik kifejezetten érzékeny például személyes adatokkal, egészségügyi adatokkal dolgoznak".

A tartalom az ASUS Magyarország megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.