Művészekként, színházi emberekként, akik abból élnek, hogy magukon keresztül megmutatnak valamit a világból a világnak, milyen volt hónapokig a négy fal közé zárkózni, és amit átéltek, az milyen módon kapcsolódik a készülő új darabjukhoz?  

Zsótér Sándor: A Színművészti Egyetemen minden kollégámmal végig kellett gondolnunk, hogy hogyan tudunk tanítani Zoomon vagy Skype-on keresztül. Én konkrétan egy darabot akartam csinálni, hogy legalább nyoma legyen azoknak a feladatoknak, amiket el kellett végeznünk, és annak, ahogyan elvégeztük őket. Hogy értelemmel ruházzuk fel ezt az eltöltött időt. A diákoknak minden órájuk meg volt tartva. A számadás, számonkérés pedig sokszor előfordul a szövegben is. Nekünk pedig minden nap végén számot kellett adni arról, hogy mit végeztünk el. Őszintén? Nehéz egy képernyőn keresztül színészeket mozgósítani.

Herczeg Tamás: Azon gondolkoztunk, hogyha a Szabadtéri Játékok abban a formában nem tud létrejönni, ahogy eddig, akkor hogy tudunk valami olyat csinálni, ami legalább annyira igaz vagy igazabb, mint amit megszoktunk. Ekkor jött az Akárki ötlete. Ami pont arról szól, mint amit a kérdése sugall. Ezt a művet a pestisjárványok idején is játszották. Csupa olyan kérdést érint, ami az embereket kivétel nélkül foglalkoztatta a karantén idején is. Például, hogy hogyan lehet túlélni? Hogy hol tartunk, és merrefelé megyünk?

Hegedűs D. Géza: Tulajdonképpen az idő az a tényező, amire hirtelen nagyon élesen ráláttam, hogy mit is jelent az emberi életben. Ami érdekes, mert egyébként ez a darabban is folyamatosan előjön: “Jaj, most ebben a pillanatban jöttél halál? Ilyen váratlanul? Hát annyi dolgom van még.” Arra jöttem rá az elején, hogyha nem viszek rendszert a napjaimba, akkor szétfolyik minden.

A pandémia melyik szakaszában derült ki, hogy ez a darab lesz?

H.T.: Tulajdonképpen május elején döntöttük el. Bodolay Gézának (a rendezőnek – a szerk.) volt az ötlete az Akárki. A mondanivalója nagyon passzol ahhoz, amiben most élünk. Körülbelül két perc volt, amíg megbeszéltük, hogy a mellettem ülő két művész mindenképpen játsszon benne. Először ő mondott egy nevet, aztán én. Igazából minden egy pillanat alatt eldőlt. És ami még fontosabb, hogy csoda volt, hogy rögtön igent mondtatok.

Miért volt egyértelműen igen az igen? Gondolom, nem szoktak minden felkérésre azonnal pozitív választ adni.

Zs.S.: Nem lehet azt azonnal felfogni telefonban, hogy… Ez inkább egyfajta jóleső halálfélelem volt. Nem gondolsz bele. Én nem gondoltam bele. Most már belegondolok.

Mi az, ami ebben ennyire félelmetes?

Zs.S.: Az, hogy kiállsz (nevet). Na jó, kettőt mondok. Én dolgoztam jó színészekkel, tehát tudom, hogy mit jelent az, hogy jó színész... És mivel én nem vagyok az, azon gondolkoztam, hogy honnan veszem a bátorságot egyáltalán, hogy ezt megpróbáljam? Aztán ott van a kockázat, ez a borzongató érzés... Mindez biztos kapcsolódik ahhoz, hogy be vagy zárva négy hónapig. Ez a jóleső halálfélelem.

Értem, de én, ha elképzelem magam egy ilyen helyzetben, lehet, hogy inkább megfutamodom. Az érdekel igazán, hogy mi az, amiből mégis bátorságot merített?

Zs.S.: Volt bennem valami bizalom, amikor a Herczeg felhívott. Hogy miért mondaná, amit mondott, ha nem úgy gondolja? De biztos volt bennem gyanakvás is, hogy talán valaki lemondta (nevet). De Bodolayt régóta ismerem, és mondták, hogy Géza is dolgozni fog benne...

H.D.G.: Hát ugyanez! Sándor meg szerény, de azért fantasztikusan nagy szerepek állnak már mögötte. Színészként egy nagyon-nagyon komoly jelensége a színpadnak. Annak, hogy igent mondtam, éppen ez volt az egyik oka. A másik meg Bodolay Géza. Rendezőként még soha nem dolgoztam vele együtt, de volt szerencsém látni néhány munkáját, és mindig izgalmas és eredeti volt. Fittyet hányt a sztenderdre, vagy éppen az elvárásokra. A harmadik ok pedig maga Szeged és a Szegedi Szabadtéri Játékok. Ez az én pályámnak mindig egy meghatározó, örömet adó helyszíne. Én ‘76-ban már Ádámot játszottam ott Az ember tragédiájában, és azóta nem telt el olyan évtized, hogy ne lett volna valamilyen fontos munkám Szegeden.

Ebben a nagyon speciális helyzetben elkezdeni készülni egy előadásra mit jelent?

H.T.: Az elmúlt időszak a Dóm téren a nagyon nagy látványról, a széles szcenikai lehetőségekről, a show-szerűségről szólt. Aztán jött egy helyzet, amiben nem létezik más, csak az őszinteség. Nem létezik más díszlet, csak a dóm. Nem létezik színpadi manír, csak egy ácsolt színpad. Nincs tribün, lelátó és egyszer csak visszajön valami, ami a kezdetekben lehetett, a ‘30-as években. ‘31-ben, amikor elindult a Szabadtéri Játékok, Klebelsberg azt mondta, hogy a népszínház az, amihez mindenkinek joga van. Ha ez már idén így alakult, akkor azt mondtuk, hogy ez nem lehet, csak ingyenes. Tulajdonképpen előre menekültünk az alapító atyák gondolatával. Most minden, amiről szóltak az előző évek, a showbizniszt, a csillogást, a manipulációt, azt el kell engedni, és vissza kell menni a gyökerekhez, ahhoz a szellemiséghez, ami egyébként az egész Szabadtéri Játékokat jellemzi. Vissza a csillagtető alá, annak a kultuszminiszternek a kriptájával odabent a dómban, aki minden bizonnyal Magyarország legnagyobb kulturális államférfija volt. Az ő szellemisége lengi körül a helyet.

H.D.G.: Jelen esetben tulajdonképpen visszakanyarodunk az ősi színházcsinálás állapotához. Hiszen ez a moralitásjáték a szakralitásból vonult ki. A templomból vonult ki a templom elé. Kikerül a dómból a csupasz, meztelen színpadra, ahol csak a színészek a fontosak, meg az elhangzó gondolatok.

Nehezebb így játszani?

Zs.S.: Ez a dóm akkor is lesz, amikor mi már nem leszünk. Azok a fák akkor is lesznek, amikor mi nem leszünk. A szabadtér azért inspiráló, mert teljesen mindegy, hogy Gyulán vagy Salzburgban vagy, de valami erősebb vesz körül. Ehhez képest mi vagy te? Mik vagyunk mi?

Önök szerint mennyire vannak kiéhezve a nézők arra, hogy ne csak egy 19”-os monitoron keresztül fogyasszanak kultúrát?

H.T.: Nem volt másfél óra, és az összes jegy elfogyott. Kétségkívül kevesebb jegyet tudunk most adni, mint normál körülmények között a négyezres nézőtéren. A menedzserkényszer persze az, hogy mi lenne, ha kivetítőt helyeznénk fel. De már fel sem teszem ezt a kérdést a rendezőnek, mert ennek az egésznek az őszinteségét ölnénk úgy meg. Nagyon nagy a nyomás. Most arról egyeztetünk, hogy a főpróbát megnyitjuk, így tudunk még a nézőknek lehetőséget biztosítani. Ez ilyen. Ennek a dolognak most ez lesz az igazsága. Mi most így próbálunk meg adni, és felhívni magunkra a figyelmet.

Arról beszéltünk már, hogy milyen volt karanténban lenni. De milyen utána újra elkezdeni próbálni?

Zs.S.: Engem nagyon igénybe vesz. Én most kettőt csinálok, és komolyan lecsavarodik a fejem.

H.D.G.: Öröm csinálni, be kell valljam. Sanyi mellett még Gidró Katalin játszik nagyon fontos szerepet. Ő növendékem is volt, Sanyi is tanította. Öröm vele találkozni, az ő sugárzó lényével. Számomra egy különös ajándék, hogy annyi csodálatos kollégával lehetek együtt, akik mind Szegedhez kötődnek. Mivel ez egy moralitásjáték, emberi tulajdonságok, morális fogalmak vagy családi köteléket megjelenítő fogalmak testesülnek meg egy szerepben gondolatként vagy magatartásként, illetve színészi feladatként. Mindez új impulzust ad. Továbbá nagyszerű formai segítséget kapunk Benedek Maritól (a jelmeztervezőtől – a szerk.).

Ebben a darabban évezredek emberi tapasztalata van összesűrítve. Itt van 18 ezer sor, ami tulajdonképpen évszázadok filozófiai, morális, emberi tapasztalatának esszenciája költői nyelvi formába becsiszolva; lényege mindannak, ami mind a mai napig a mi létezésünk alapját is jelenti. Körülöttünk a világ technikailag hihetetlen módon, radikálisan fejlődik. És bár a mesterséges intelligencia korszakában vagyunk, de originálisan az ember mint egzisztáló, mint a világban a helyét kereső lény ugyanúgy viselkedik, ugyanúgy reagál. Hát még a végső, nagy kérdésekre. Tehát olyan, mintha ma születne ez az előadás, ahol mindenki Akárki.

A Szegedi Szabadtéri Játékok további előadásairól itt tájékozódhat. 

A tartalom a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. megbízásából, a HVG BrandLab közreműködésével jött létre, előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.