BrandChannel Invitech 2016. március. 15. 20:19

Ne pánikoljon, inkább készüljön tudatosan az üzleti változásokra!

A világ robbanásszerű változása elsőre ijesztő lehet, de egy vállalkozás akkor jár jól, ha képes alkalmazkodni az új helyzetekhez.

A korunkban érzékelhető folyamatok leírására Ray Kurzweil jövőkutató, feltaláló, író szavainál nehéz találóbbat választani: „A 21. században nem 100, hanem sokkal inkább 20 ezer évnyi fejlődést fogunk megtapasztalni”. A főleg technológia által vezérelt, óriási ütemű evolúció hatása életünk minden részére, pillanatában hat, és ez kiemelten igaz a vállalkozásokra.

Azt önmagában már nem nagyon kell bizonygatni, hogy csak az az üzlet marad működőképes, főleg sikeres, amelynek vezetői képesek felismerni, hogy mikor, mire kell reagálni. Míg elméleti síkon ez működhet, addig a gyakorlat azt mutatja, hogy a cégek rendszerint csak nagyon nehezen, késve válaszolnak a környezet változásaira.

Akarjuk, de csak fogcsikorgatva

A Business Insider által idézett mi2g tanácsadó cég szerint a cégek azért reagálnak rosszul a változásokra, mert az ember természeténél fogva azt szeretné, ha minden változatlan maradna. A vállalkozás vezetőjének azonban elsődleges feladata folyamatosan figyelni a piaci mozgásokat, változásokat, hogy képes legyen reagálni azokra.

A kutatók ebben a témában is szívesen veszik elő a dinoszauruszok példáját annak érdekében, hogy jobban megértsük a probléma velejét. Gyakori hiba a vezetők részéről, hogy nem magukat, illetve ezzel együtt a környezetet okolják a siker elmaradásáért, a versenyben való visszaesésért, hanem a vetélytársakat hibáztatják. Ez olyan, mintha a dinoszauruszok a kétéltűek miatt haltak volna ki és nem azért, mert fejlődésük során képtelenek voltak alkalmazkodni a környezeti változásokhoz.

Hogyan kerüljük el a kihalást?

A PWC két elemzője, John J. Sviokla és Adam J. Gutstein szerint a cégeknek öt területet kell figyelniük, ha azt szeretnék, hogy képesek legyenek tartani a lépést: a közösségi, a technológiai, a környezeti, a gazdasági, illetve a politikai világot. De ez önmagában még nem elég, hiszen az sem mindegy, hogy mi a változás láttán érkező reakció. A szakértők arra bíztatják a vállalkozásokat, hogy ne ijedjenek meg, ne pánikoljanak a változás láttán, hanem fogadják el a tényt, hogy bizonyos dolgok már máshogy lesznek és igyekezzenek a közvetlen, pillanatnyi szempontoknál (piaci részesedés, verseny) jóval messzebbre fókuszálni.

Az elméleti megközelítés mellett több olyan gyakorlati tipp is létezik, ami megkönnyíti a szervezeteknek leküzdeni a változás okozta stresszt. A Invitel InnoMax Klub legutóbbi eseményének egyik előadója Csermely Péter hálózatkutató például azt tanácsolja, hogy az új helyzetet ne tragédiaként, hanem kihívásként értelmezzük, ami nagyban segít a helyes döntések meghozatalában.

Csermely szerint a másik tipikus hiba ebben az esetben, hogy a vezetők befordulnak, belül keresik a megoldást, ami akadályozza a folyamatokat. Ehelyett érdemes inkább kinyílni, feléleszteni a kevésbé aktív üzleti kapcsolatokat, meghallgatni más területen dolgozó szakemberek véleményét és ezek alapján tovább haladni.

A Klub másik előadója, Bod Péter Ákos közgazdász abban látja a legnagyobb nehézséget, hogy a korábbiaktól eltérően most egy trend nélküli időszakot élünk. Nincsenek „best practice-ek”, kész forgatókönyvek, amelyekhez nyúlni lehet egy-egy nagyobb változás esetén. A nagy szervezetek előnye ebben a helyzetben az lehet, hogy olyan specialistákkal dolgoznak, akik egy területet jól ismernek, azonban ők az összképet nem biztos, hogy átlátják. A kis cégek esetében viszont lehet, hogy ez a szakértelem hiányzik ugyan, viszont sokkal hatékonyabban képesek reagálni az új helyzetekre.

Nincs gyors megoldás

Abban minden szakember egyetért, hogy a változásra való reagálásban nem érdemes hirtelen dönteni és nem létezik gyors megoldás. A rögtönzött megoldásokat érdemes minél előbb átértékelni, felülvizsgálni, mert csak ez segít abban, hogy valóban jó irányba induljon el az adott vállalkozás.

Antalffy Péter történész, aki a Klub harmadik előadója volt, mindezt azzal egészíti ki, hogy soha ne higgyünk a saját, évek óta hangoztatott, szilárd kliséinknek. Mindig hagyjuk meg magunknak az esélyt ezek átgondolására, és ne bízzunk egyetlen olyan megoldásban, vagy receptben sem, amit egyébként 100 százalékosnak gondolunk – ilyen ugyanis nem létezik.

A változások bekövetkezése, a krízishelyzet összességében a lehető legjobb, ami egy cég életében bekövetkezhet, de csak akkor, ha a vezetők képesek azt elfogadni. Az új eseményekre mindig lehet készülni, a korábban említett tudás megszerzése, a folyamatos kommunikáció felvértezi a vezetőt és könnyebbé teszi a megfelelő reagálást. Antalffy tanácsa szerint a cégek soha ne azt nézzék, hogy hol lesznek 5 év múlva, hanem azt, hogy addig milyen akadályokat kell leküzdeniük.

Kérdésekre a válasz: Invitel InnoMax Klub

Az Invitel által alapított InnoMax Klub célja, hogy aktuális, üzleti témákról folyó beszélgetéseknek adjon teret és időt. A Klub minden alkalommal hazai szakértők előadásaival világít meg egy-egy problémát, vagy jelenséget, amit később egy közös, interaktív beszélgetés fejt ki még jobban.

A legutóbbi InnoMax Klub fókuszában a változás állt, illetve annak a vállalkozásokra gyakorolt hatásáról adott elő Bod Péter Ákos közgazdász, Csermely Péter hálózatkutató, és Antalffy Péter történész.

Mártha Imre

Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója az eseményen arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy a változás észrevétlenül hálózza be a mindennapokat, és alighanem az élet minden területén szembenézünk vele: „A változás ugyanis állandó és körülvesz bennünket. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy mi minden, állandónak ismert körülmény változott az elmúlt pár évben: a kemény, fagyos teleket lassan csak hírből ismerjük, a kőolaj ára elképesztő mértékben csökkent, és ezzel párhuzamosan a szervezetek és a társadalom ingerküszöbe is drasztikusan megnőtt. Sokkal nagyobb horderejű eseményeknek kell történniük ma ahhoz, hogy kiváltsák az emberek és a média érdeklődését.”