A nándorfehérvári diadal a magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye volt, vasárnap ünnepeljük a törökök ellen aratott győzelem 556. évfordulóját. A hvg.hu a csatát övező mítoszokról készített összeállítást. A legenda szerint a török zászlóval a mélybe ugró Dugovics Titusz ott sem volt.
Jelentős történelmi eseményekről már számtalan esetben bizonyosodott be, hogy a történetírók és a köznyelv olykor hajlamos kiszínezni, feldúsítani a históriát olyan hősökkel, akik a valóságban sohasem léteztek. A magyar történelemben kutatva több olyan eseményt és személyt is találunk, akiknek/amelyeknek bár van valóságalapja, a róluk kialakult hősies legendák már csak a korabeli történetírók élénk fantáziájának termékei.
A kormány idén második alkalommal tart vasárnap hivatalos megemlékezést a nándorfehérvári csatáról, Hunyadi János győzelméről és tisztelegnek Dugovics Titusz „hőstette” előtt is. A kormány honlapja bár megemlíti a törököt magával rántó katonát és tettét – valamint, hogy vitatott az eset –, napjainkra bebizonyosodott, hogy a nemzeti hős nem létezett.
Nekünk harangoztak?
A Nándorfehérvárnál a török seregek felett aratott győzelem tiszteletére 2011-ben az Országgyűlés hivatalos emléknappá nyilvánította július 22-t. A megemlékezés hivatalos honlapján az áll, „ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe. Erre a győzelemre emlékezik azóta minden keresztény templom déli harangszója”.
A közhiedelem a déli harangszót is a nándorfehérvári diadalra való emlékezés jelképének tulajdonítja, azonban az igazság az, hogy a pápai rendeletet a július 22-i csata előtt egy hónappal adták ki, ám mivel ennek híre csak a diadal után érkezett meg Magyarországra, máig úgy él a köztudatban, hogy ezért szólnak délben a harangok, bár eredetileg nem is a déli harangozást rendelték el.
Hahner Péter, a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője 100 történelmi tévhit című könyvében a déli harangszó és a nándorfehérvári csata kapcsolatáról is ír. „1456 nyarán III. Calixtus pápa segítségül a törökök Európából való kiűzéséhez útnak indította Ostiából aprócska flottáját, majd június 29-én kiadta Cum his superioribus annis kezdetű bulláját, amelyben különleges bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik imáikkal segítik a kereszteseket.” Azért, hogy minél többen imádkozhassanak egy időben, elrendelte, hogy minden templomban a napi egy helyett háromszor harangozzanak. Így harangoztak reggel, a nona nevű harangozásra délután 3 órakor került sor, a vesperas nevűre pedig 6 órakor, tehát kezdetben nem is délben kellett harangozni – írja Hahner. Ráadásul a flottán ülő keresztesek meg sem érkeztek Nándorfehérvárra.
A harangozás időpontja csupán 1457-ben, egy évvel a nándorfehérvári csata után került át délre, a brixeni zsinat már arról szólt, hogy milyen imákat kell mondani a déli harangszóra, hivatalosan viszont csak 1501-ben, VI. Sándor pápa változtatta meg III. Calixtus rendeleteit a harangozásról – írta Érszegi Géza, a História című folyóiratban.
Meghamísított családfa
Tereket utcákat és parkokat neveztek el a nándorfehérvári csata mitikus hőséről, Dugovics Tituszról, aki – a legenda szerint – a vár faláról magával rántotta a mélybe a lófarkas zászlót kitűzni készülő janicsárt. A hősies tettet a Magyar Nemzeti Galériában látható Wagner Sándor festmény, a Dugovics Titusz önfeláldozása is megörökítette, azonban a történészek szerint semmilyen dokumentum nem maradt fenn azzal kapcsolatban, hogy a hőstettet végrehajtó katonát Dugovics Titusznak hívták.
A Dugovics Titusz nevet először Döbrentei Gábor író tette közzé a Tudományos Gyűjtemény 1824-es évfolyamában – olvasható Hahner Péter könyvében. Ahogy a kötetben is szerepel, Vas vármegye egyik esküdtje, Dugovics Imre találta ki a történetet, illetve hogy az ő rokona volt az önfeláldozó hős. Még hamis adománylevelet is csináltatott magának, ezzel tanúsítva, hogy a törököt mélybe rántó hős leszármazottja.
Egyelőre vitatott, hogy valóban sor került-e Nándorfehérvár ostrománál efféle hőstettre, vagy a krónikások csak egy máshonnan származó történetet elevenítettek fel, az viszont bizonyosnak látszik, hogy Dugovics Titusz neve csak 1820 körül került elő, ugyanis egy vitatott nemességű család rá hivatkozva próbálta megszilárdítani tekintélyét.
