Tudomány MTI 2011. augusztus. 11. 16:35

Otthonról segíthetnek be az önkéntesek az isteni részecske kutatásába

Önkéntesek segítségét kéri a Higgs-bozon, azaz az "isteni" részecske kutatásában a világ legnagyobb részecskegyorsítója, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet nagy hadronütköztetője - olvasható a LiveScience hírportálon.

A hadronütköztető Genf mellett, a francia-svájci határon 100 méter mélyen, egy 27 kilométeres, 3 méter átmérőjű alagútban üzemel, ahol a csaknem a fény sebességére felgyorsított, egymással szemben haladó részecskenyalábokat ütköztetik egymással. Az ütközések során új elemi részecskék keletkeznek általában igen rövid élettartammal, amelyek tanulmányozásával a kutatók az anyag tulajdonságait, illetve a világegyetem keletkezésének titkait remélik megfejteni.

Az úgynevezett Higgs-bozon feltételezett részecske, amelynek felfedezése az utolsó hiányzó "darabja" a részecskefizika 40 éve kidolgozott standard modelljének. A Higgs-bozon léte szolgáltatná a legegyszerűbb magyarázatot arra, hogy a korai világegyetemben miként sérült a gyenge kölcsönhatás szimmetriája, és miként nyertek tömeget a részecskék.

AP

A most meghirdetett projekt résztvevői letölthetnek otthoni számítógépeikre egy programot, amellyel a részecskeütköztetéseket szimulálhatják. Ennek során segíthetnek a tudósoknak azonosítani olyan korábban sohasem észlelt részecskéket, mint amilyen a feltételezett Higgs-bozon.

"Megfelelő eszközök biztosításával és némi online tréninggel sok millió lelkes önkéntes ténylegesen hozzájárulhat új tudományos felfedezésekhez" - hangsúlyozta a programmal kapcsolatban Pierre Spierer, a Genfi Egyetem korábbi kutatási rektorhelyettese.

A standard modell valamely fizikai jelenségnek, eseménynek vagy rendszernek a szakemberek többsége által elfogadott, de bizonyosan nem teljes matematikai, fizikai leírása. A részecskefizika standard modellje a gravitáció kivételével az alapvető részecskék kölcsönhatásait vizsgálja: az elektromágneses, a gyenge és az erős kölcsönhatást. Lényeges összetevője a Higgs-mechanizmus - amely létrehozza a részecskék tömegét -, illetve a még meg nem talált "isteni" részecske, a Higgs-bozon – olvasható a LiveScience portálon.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.