Másodjára hozott világra utódot szűznemzéssel egy kígyó
Másodszor is úgynevezett szűznemzéssel, párzás nélkül szaporodott egy nőstény kígyó az Egyesült Államokban.
A közönséges óriáskígyó (boa constrictor) utódai egyáltalán nem mutatják hím kígyó genetikai nyomait, vagyis bizonyos, hogy a nemzésben nem vett rész hím példány - derült ki a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásából (www.telegraph.co.uk). A felfedezés a hüllők szaporodását taglaló évtizedes teóriákat zavart össze.
A szóban forgó nőstény példány négy hímmel osztozik lakhelyén, ennek ellenére „külső segítség” nélkül szaporodott. Korábban "hagyományos" úton is lettek utódai. Csakúgy, mint két éve, a mostani utódok is nőstények, ráadásul a kutatók legnagyobb megdöbbenésére örökölték a kígyó ritka színváltozatát.
Az Észak-Karolinai Egyetem kutatóinak a Biology Letters című tudományos folyóiratban közölt tanulmánya szerint mindkét fészekalja egyedeinek két W kromoszómája van, holott a nőstény kígyók normális esetben egy Z és egy W kromoszómával rendelkeznek.
A tudósok nagyon kíváncsiak, hogy vajon a szűznemző kígyó fészekalja felcseperedve szintén az anya szaporodási útját járja majd, vagy pedig „vegyíti” azt a hagyományos szaporodással, esetleg csak az utóbbit választja.