2010. november. 05. 16:38 Utolsó frissítés: 2010. november. 05. 16:32 Tudomány

Elkészült a kék vércse európai fajmegőrzési terve

Elkészítette az európai kék vércse állomány megőrzésére irányuló akciótervet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) – közölte az egyesület.

A terv a BirdLife International nemzetközi zöldszervezet felkérésére a 2009-ben zárult kékvércsevédelmi LIFE program eredményeire támaszkodik. A dokumentumban foglaltak megvalósulása elősegítheti, hogy a faj a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján a jelenlegi „mérsékelten veszélyeztetett” kategóriából a „nem veszélyeztetett” kategóriába kerüljön.

A kék vércse világállománya a 70-es évektől napjainkra mintegy 30 százalékkal esett vissza. Az Európai Unióban és Szerbiában jelenleg mintegy 2500 pár költ, a tervek szerint 2015-re ezt a számot 3500-ra növelik. Az állomány drasztikus visszaesése elsősorban a fészkelő- és táplálkozó területek csökkenésének, az egyre iparszerűbb mezőgazdaságnak és a nagyfokú vegyszerhasználatnak a következménye.

A populáció csökkenésének megállítása érdekében az elmúlt években többek között mesterséges költőládákat helyeztek ki a madarak élőhelyein, a kutatók végső célja azonban annak elérése, hogy a kék vércsék természetes körülmények között is szaporodjanak. A kék vércse az unióban és a mediterrán térségben védett, költőterületének keleti felében azonban - például Ukrajnában - és vonulása során (például Cipruson) még a közelmúltban is tapasztalták nagyarányú lelövését.

A kék vércse közepes méretű ragadozó madár, elsősorban gerinctelenekkel, kétéltűekkel és apró emlősökkel táplálkozik, ezért emberi szemszögből kifejezetten hasznos. Az Európai Unióban a faj legfontosabb stabil fészkelő helye a Kárpát-medence és Románia keleti része, de egy kisebb populáció Észak-Olaszországban is költ.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?