„A cél az, hogy verd meg a játékban a tanárt, ezt mindig szeretik a gyerekek” – hogyan lehet vonzó tárgy a matematika?

hvg.hu: Elég sok gyerek nézne furcsán, ha azt mondanák nekik, menjenek el nyáron vagy tanév közben hétvégente bentlakásos táborba – matekozni. Az önök alapítványa viszont pont ezt kínálja. Hogy csinálják, hogy ezekre örömmel mennek a gyerekek?

Juhász Péter: Igen, tipikus az a reakció, hogy „ki az a hülye, aki a nyári szünetét azzal szúrja el, hogy matektáborba megy?”. A hozzánk érkező gyerekek viszont annyira szeretnének jönni, hogy egész évben azért dolgoznak, készülnek, hogy bekerülhessenek. A táboraink ingyenesek, mindenkit nem tudunk fogadni, ezért meghívásos formában kerülnek be a résztvevők. Jobb híján a versenyeredményeik alapján választjuk és hívjuk meg őket. Tényleg csak „jobb híján”, hiszen a matematika nem verseny, és vannak gyerekek, akiknek egyáltalán nem kedvez a versenyhelyzet. Hogy miért népszerű a matektábor? A hozzánk jövő gyerekek valószínűleg mást látnak a matematikában, mint – sajnos – a legtöbben.

hvg.hu: Azt minden felmérés mutatja, hogy a diákok körében a leginkább elutasított tantárgy a matek.  

J. P.: Ha véletlenszerűen kiválasztanánk egy diákot a közoktatásból, akkor jellemzően azt mondaná, hogy valóban nem túl barátságos matematikaoktatást kap. Neki ez a tárgy valami bemagolandó receptkönyv, hogy ha ezt látod, akkor azt csináld, ha azt látod, ezt csináld. Meg kell jegyeznie értelmetlennek tűnő folyamatokat, képleteket, zavaros dolgokat. Azok a gyerekek, akik hozzánk járnak, viszont azt látják, hogy vannak érdekes feladatok, izgalmas problémák, amelyeken ők szabadon gondolkozhatnak.

Juhász Péter matematikatanár, a Gondolkodás Öröme Alapítvány vezetője

Túry Gergely

A táborainkban kerüljük a versenyzést. A bekerüléshez ugyan – mondom, jobb híján – számítanak kicsit a versenyeredmények, de ott a táborban már pont azt akarjuk közvetíteni, hogy a matematikai problémákon nyugodtan lehet gondolkodni, teljesen mindegy, hogy harminc perc alatt oldja azt meg valaki, vagy egy óra alatt. Az a lényeg, hogy ismerje meg azt a rendszert, álljon össze a fejében. Támogatjuk a gyerekeket abban is, hogy jó kérdéseket tegyenek fel. Az iskolában ugye éppen az van, hogy a tanár felteszi a kérdést, a diák válaszol, és itt véget ért a dolog. Pedig a matematika, mint az összes tudomány, nyitott. Egy csomó kérdés van, amire még nem tudjuk a választ. Mi pedig ösztönözzük a gyerekeket a kérdésekre, sőt nem egyszer előfordult, hogy bekerültek a kérdéseik a tananyagainkba. Még el is szoktuk nevezni őket a gyerekekről, például hogy „ez a Dienes-probléma”. 

hvgh.hu: Az alapítvány egyik tevékenysége tehát a nyári táboroztatás, és ilyen táborból több is van. 

J. P.: Az „alap” az egyhetes nyári tábor, a MaMuT (Matematikai Mulatságok Tábora), ami Mátrafüreden szokott lenni. Kezdetben csak az 5.-9. évfolyamosoknak volt, később, mivel a kilencedikesek mindig nagyon szomorúak voltak a tábor végén, úgy döntöttünk, hogy beindítunk a 9.-12.-eseknek is egy másikat. Ez egy normál nyári tábor, ahol az a tematika, hogy matekozunk. A kicsikkel csak délelőtt, délután kirándulni megyünk, beszélgetünk fizikáról, irodalomról, zenéről, játszunk. És ezeken kívül van még két másik nyári táborunk is. Az egyik az a Repülő Iskola programunkhoz kapcsolódik, a másik, az EGMO-tábor, a lányokat célozza (nevét a European Girls’ Mathematical Olympiadról kapta).

hvg.hu: De nemcsak nyári táborok, hanem hétvégi táborok is futnak.

J. P.: Bár az alapítvány csak 2014 óta létezik, már 1988 óta szervezünk ilyeneket. Pósa Lajos matematikus akkor határozta el, hogy hétvégi matektáborokat szervez. Ezek péntektől vasárnap délutánig tartanak, és a résztvevőik tényleg intenzíven matekoznak. Ilyenből több mint 450 volt 1988 óta. Ezekbe nem csak versenyeken jól szereplő diákok kerülhetnek be, de azért ezeket is a matekból tehetséges diákoknak javasoljuk. Két tábori csoport van párhuzamosan, az egyik kifejezetten az élvonalat célozza meg, a másik az érdeklődő, de nem feltétlen versenyeken kimagasló gyerekeket. 

hvg.hu: A Repülő Iskolában mi történik?

J. P.: Függetlenül a mi tevékenységünktől, Magyarországon még mindig elég jó a matematikai tehetséggondozás. Vannak jó iskolák, vannak speciális matektagozatok, elég jó matekból a versenyhálózat is. Ennek ellenére

sok diákról csak az egyetemen derül ki, hogy baromi okos matekból, és az egész középiskolai ideje alatt ezt senki nem vette észre.

A Repülő Iskola programmal egyrészt ezeket a gyerekeket próbáljuk megtalálni, másrészt szeretnénk megmutatni a gyerekeknek is meg a tanároknak is magunkat, a tevékenységeinket. Konkrétan – mindig az első félévben – felkínáljuk a középiskoláknak, hogy ha adnak nekünk három egymást követő tanórát, akkor mi tartunk egy bemutató foglalkozást kilencedikeseknek. Erre jöhetnek tanárok, diákok egyaránt. Ezután, ha a diákoknak tetszik, és hajlandók hosszabban is egy ilyenbe energiát fektetni, akkor 9. második félévétől a 11. évfolyam végéig minden hónapban egy napra elkérjük őket az iskolából. Egy-egy hétköznap idejönnek Budapestre, és egész nap matekozunk velük.

Tehát ebben a hosszabb távú programban olyan tehetséges vagy érdeklődő gyerekek vannak, akiknek valamiért az iskola vagy a közegük nem tudja biztosítani a megfelelő tehetséggondozást. Mi roadshow-nak hívjuk ezt a körbejárást, 60-75 iskolába szoktunk évente elmenni. A bemutatókon azzal szembesítjük a gyerekeket, hogy a matematika nem feltétlenül száraz, unalmas, érdektelen dolog, sőt egyenesen szórakoztató és izgalmas is lehet. Meglepő tapasztalat, hogy korábban nem vagy kevéssé érdeklődő diákok egy adott feladaton képesek 60 percet egyfajtában gondolkozni, gyűrik és beszélgetnek egymással, nagyon izgatja őket, hogy és mint lehet megoldani. 

hvg.hu: Egy bemutató óra ekkora hatást érne el?

J. P.: Igen, ezt el lehet érni. Miközben mindenki azt mondja, hogy a felgyorsuló világban már két percre is nehéz lekötni a gyerekeket, főleg kütyük nélkül, mi ezt rendszeresen átéljük. Nem mondom, hogy könnyű, és a tanárok baromi nehéz helyzetben vannak, semmiképp nem hibáztatnám őket, mert nekik adott órában, sok gyerekkel, a kötött tanterv mentén haladva kell tanítaniuk. Nekünk ilyen értelemben könnyű dolgunk van, nincs tanterv, amit rajtunk bárki számon kérne. Mi annyit tanítunk, amennyit az adott gyerekcsoport képes fölvenni. Szokták mondani, hogy „leadom az anyagot”. Én mindig visszakérdezek, de van, aki föl is veszi? Tehát, hogy oké, hogy te leadtad ott a táblánál, de mi történt a túloldalon?