Amikor a Föld zsugorodni kezdett – Ferenc Józseffel, pesti mestertolvajokkal és az Aida nélkül nyílt meg a Szuezi-csatorna
12 perc
2024.11.16. 14:30
2024.11.18. 09:41
A földgolyó sokak szerint akkor kezdett összezsugorodni, amikor a Szuezi-csatorna és az Észak-Amerikát átszelő Union Pacific vasút átadásával radikálisan lecsökkentek a bolygón a távolságok. Ezt az évezredek óta vágyott csatornát az Egyiptomot névleg még uraló Törökország sem, a legerősebb nagyhatalom, Nagy-Britannia sem akarta, és a részvények sem fogytak. 115 évvel ezelőtt, 1869. november 16-án mégis felavathatták a víziutat a megállíthatatlan francia diplomata, Ferdinand de Lesseps makacs kitartásának eredményeképpen és ma sem tudjuk, hány ezer munkás halálának árán. Az ünnepelt Lesseps azután a Panama-csatorna építésébe úgy belebukott, hogy 88 éves korában még börtönbüntetésre is ítélték.
Már évezredekkel korábban felmerült a gondolat, hogy a Földközi-tengert és a Vörös-tengert össze kellene kötni. Ezen a vidéken III. Szenuszert fáraó ásatott először csatornát majdnem négyezer évvel ezelőtt a Nílus és a Vörös-tenger között. Másfélezer évvel később I. Dareiosz perzsa király fejezte be a Nílust a (most a Szuezi-csatorna részét képező) Nagy Keserű-tóval összekötő csatornát, amelyet két évszázaddal később kibővítettek a Vörös-tengerig. Így már lehetett hajózni a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között, csak kicsit tekervényesen. Az actiumi csatában elszenvedett vereség után i. e. 31-ben ezen az úton menekült ki Kleopátra néhány hajója az Egyiptomot elfoglaló Octavianus elől a Vörös-tengerre. A csatornát Traianus császár idejében is, majd a 7. században, az arab birodalom kialakulása után is helyreállították, mígnem 767-ben betemették a Nílus-vidék lázadóinak elszigetelése végett.
Amikor Bartolomeu Dias 1488-ban megkerülte Afrikát, és megmutatta, miként lehet vízi úton, biztonságosan eljutni Európából Indiába és a Fűszer-szigetekre (ma az indonéziai Maluku-szigetek), a fűszerkereskedelmet addig uraló Velence helyzete megrendült. Ezt kívánták ellensúlyozni a Nílus és a Vörös-tenger összekötésével, ami a sokkal rövidebb víziút révén ismét a fűszerkereskedelem urává tehette volna Velencét. Komolyan tárgyaltak is az Egyiptomban uralkodó mamelukokkal, de mielőtt dűlőre juthattak volna, Egyiptomot elfoglalták a törökök.
Az Ottomán Birodalom vezetőit is foglalkoztatta a Vörös-tengert immár nem a Nílussal, hanem közvetlenül a Földközi-tengerrel összekötő csatorna terve, hiszen ez alapvetően megváltoztatta volna Konstantinápoly helyzetét a világban. Ám túl költségesnek ítélték a tervet és lemondtak róla.
Egyiptomi hadjárata után Napóleonnak is eszébe jutott a csatorna a 19. század elején, de a szakértői hibás mérésekkel arra az eredményre jutottak, hogy a Vörös-tenger vízszintje majdnem tíz méterrel magasabb a Földközi-tengerénél, ezért több zsilipre is szükség lenne, ami nagyon megdrágítaná az építkezést és lelassítaná az átkelést. Mire kiderült, hogy a két tenger közötti szintkülönbség jelentéktelen, Napóleon már nem volt sehol.
Történelmi véletlenek sorozata kellett tehát ahhoz, hogy ez a csatorna ma csupán 155 éves legyen, hiszen az előnyei olyannyira kézenfekvők voltak.
A 19. század közepén francia tudósok megállapították, hogy a csatorna bízvást megépíthető zsilipek nélkül. Az erről szóló jelentés felvillanyozta a hétpróbás diplomatát, Ferdinand de Lesseps alexandriai francia alkonzult.
Egyiptomban ekkor már inkább csak névleg uralkodtak a törökök, de csak bő évtizeddel a csatorna átadása után került brit fennhatóság alá. a kettő között tehát ténylegesen független monarchia (alkirályság) volt, de azért persze a török és az angol befolyás is erősen érvényesült Kairóban. Márpedig a csatorna az angol és a török érdekeket is sértette.
Nagy-Britannia az Atlanti-óceán szigetországa és az óceánok ura volt. Ellenőrizte az Indiába és Távol-Keletre vezető Afrikát megkerülő tengeri útvonalat és a szárazföldi útvonalat is. Nem állt érdekében a világkereskedelem jelentős részének leválasztása az Atlanti-óceánról. Lord Palmerston miniszterelnök a legkevésbé sem titkolta, hogy Nagy-Britannia kivételes kereskedelmi előnyeit veszélyeztetné egy minden ország rendelkezésére álló sokkal rövidebb útvonal Indiába és a Távol-Keletre.
Törökország pedig ázsiai nagyhatalom volt (ha nem is volt már olyan nagy), és nem állt érdekében az európai versenytársak erőteljesebb betörése az ázsiai piacra. A csatorna a kontinentális Európa, mindenekelőtt a mediterrán Európa érdekét szolgálta. Természetesen az adriai kikötőkkel rendelkező Osztrák Császárság – a csatorna átadásakor már Osztrák Magyar Monarchia – érdekét is.