Az én hetem: Krusovszky Dénes nem bánná, ha senki sem villogna atombombával
4 perc
2024.10.20. 15:30
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: befutópálya, tolonctörvény, végcél, unortodox, minisztercikizés.
Tolonctörvény – Az EU-csúcson az illegális bevándorlók kitoloncolására vonatkozó európai jogszabály megalkotására szólították fel a tagállamok vezetői az Európai Bizottságot.
Végcél – Jahja Szinvar, a Hamász vezetőjének likvidálása komoly politikai és katonai diadal Izraelnek és Benjamin Netanjahu kormányfőnek, de kétséges, hogy ezzel a konfliktus elérte-e a csúcspontját. Az első jelekből ítélve az izraeli miniszterelnök eltökélt a harc folytatása mellett, és bosszút esküszik a libanoni Hezbollah és Irán is.
Unortodox – Templomfoglalásba és verekedésbe torkollt az, hogy életbe lépett Ukrajnában az a törvény, amely betiltja az oroszországival együttműködő ukrán ortodox egyház működését. Bár sok ukrajnai egyházi személyiség Moszkva oldalán áll, a hívők nagy része nem az oroszpártiság, hanem a hagyományok miatt tart ki egyháza mellett.
Minisztercikizés – „Pont a legfontosabb részre megérkezett” – ezzel köszöntötte a Portfolio.hu Budapest Economic Forumának első előadását tartó Csányi Sándor OTP-vezér a jó húsz perc késéssel befutó Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, akit azzal jellemzett, hogy mindent tud anélkül, hogy meghallgatná.
Elő kellett vennem a lombfúvót. Itt tartunk. Amúgy volt régebben lombszívóm is, de az semmit sem ért, pedig darálós volt. A mostani lombfúvó elég megbízható, mondhatni faék egyszerűségű gép, végcéljának tökéletesen megfelel. Bekapcsolom, fú. Egyébiránt elektromos, hogy ne gyűlöljenek meg a szomszédok, viszont nem akksis, szóval húzom magam után a kábelt a kertben, mint Örkény egypercesében az ipse a beleit. Tehát itt van az ősz.
Amúgy elég szép, süt a nap, megbízhatóan sárgulnak a levelek, a pázsit megállt a növekedésben, elmarad a világvége egyelőre. Vagyis nem tudom, lehet, hogy ez már az. Van egy olyan sejtésem, hogy egyszerűen rosszul képzeljük el a dolgok végét, tehát minden dolgok végét. Nem egyszerre érnek véget a dolgok, és ettől hajlamosak vagyunk nem észrevenni, hogy immár semmi sem ugyanaz. Ráadásul tényleg mindenki, aki él, állat és növény, medúza és ember, meg fog halni. Megint csak: nem egyszerre, de száz év múlva (na jó, a grönlandi cápa esetében ötszáz múlva) a mai világból semmi sem lesz életben. Csak a puszta kövek, meredező betonvasak, eldobott tejeszacskók.
Ezzel a fajta világvégével különben teljesen ki tudok egyezni, ami azért is jó hír, mert éppen ez zajlik, csak mi valamiért inkább életnek szeretjük hívni.
Ez lett volna az őszi hangulatfestő bevezető.