Rendszerváltás 35 – Románia, egy inkompetencián és valóságtagadáson alapuló rendszer végórái
20 perc
2024.10.17. 17:30
2024.10.18. 03:42
Az államadósság visszafizetésének lázában égő román vezetés parancsára a gazdaság lényegében exportra dolgozott, míg a lakosság életszínvonala gyors zuhanásnak indult, és csak a jegyrendszer újbóli bevezetésével lehetett megakadályozni, hogy tömegek haljanak éhen. Mindebből az országot uralkodói külsőségek közepette vezető Ceaușescu-házaspár nem akart észrevenni semmit, így a rendszerbe gyakorlatilag kódolva volt, hogy vérontással fog véget érni. Ami azonban utána következett, máig kényes téma a román történetírásban. Bandi Istvánnal, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatójával beszélgettünk.
A román rendszerváltás szimbolikus pillanatát örökítette meg az a videó, amin a Teheránból hazatért Nicolae Ceaușescu látható 1989. december 21-én. A conducător (magyarul vezető, ez volt Ceaușescu hivatalos címe) megpróbál beszédet intézni Bukarest népéhez, ám ekkorra már a temesvári rendszerellenes tüntetések és harcok híre bőven begyűrűzött a fővárosba, és olyasmi történik, mint még soha. A román nép bölcs vezérét, a Kárpátok géniuszát lehurrogja, kifütyüli a saját népe.
Ceaușescu perceken keresztül igyekszik lecsendesíteni a tömeget, persze ezt a maga módján teszi, oldalán feleségével, Elenával próbálják túlkiabálni a morajt, de csak ilyesmikre futja tőlük, hogy hallgassatok, üljetek le a seggetekre, halló, stb. A művelet végül sikerrel jár, bár ebben vélhetően nagyobb része lehetett a tömegben jelenlévő civilruhás Securitate-állománynak, mint a conducătornak és kedves nejének.
Mindezek következtében Ceaușescu végül mégis képes lesz elmondani a beszédét, a nagy nyilvánosság előtti utolsót. Ebben előbb minimálbér- és nyugdíjemelést ígér (amiről a jegyrendszerre kötött gazdaság ismeretében mindenki tudja, hogy nem sokat ér), majd kifejti, hogy a temesvári eseményeket külső erők mozgatják, amelyeknek célja Románia egységének megbontása és szuverenitásának lerombolása.
Ugyan a tömeg ekkor már rendbontás nélkül hallgatja végig az államfőt, ám estére ellepik a rendszerellenes tüntetők a fővárost, megkezdődik a barikádépítés, és a fegyvertelen demonstrálók a harcot is felveszik az őket feloszlatni igyekvő rendvédelmi alakulatokkal.
De hogy jutottunk el idáig? Mi kellett ahhoz, hogy a keleti blokk egyik legvéresebb rendszerváltási folyamata játszódjon le a szemünk előtt?
Az aranykorba belenyomorodó ország
A folyamat kezdetét a ceaușescui aranykorban kell keresni – mondta el Bandi István, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója. Persze az elnevezés a román vezető leleménye és arra vonatkozott, hogy 1982-ben meghirdette a román államadósság teljes visszafizetésének programját. A 70-es évek gazdasági krízisei, az olajválság, illetve a külföldi hitelekből magukat szinten tartani igyekvő keleti blokkos országok láttán Ceaușescu úgy gondolta, hogy a helyzetnek azzal lehet a legjobban elébe menni, ha az országnak nem lesz semmiféle külföldi tartozása.
Igen ám, de a lej, mint általában a szocialista országok fizetőeszközei, nem minősült konvertibilisnek a nemzetközi pénzpiacon, azaz államadósságot sem lehetett belőle törleszteni. A román gazdaságnak tehát keményvalutára volt szüksége a művelethez. Ezt pedig azzal tervezték megoldani, hogy az ipar, a mezőgazdaság elkezdett exportra termelni, és a világpiacon igyekeztek elsózni a román népgazdaság termékeit. Sőt, még a román állambiztonságnak, a Securitaténak is volt olyan feladata, hogy valutát kellett termelnie.
A projekt végül sikerrel járt, ugyanis Románia 1989 márciusára ki tudta egyenlíteni a teljes államadósság-állományát, kérdés persze, hogy milyen áron.
Az export priorizálása a lakossági ellátással szemben nagyon gyorsan hiánygazdaságot eredményezett, és igen gyakran előfordult az is, hogy még csak értelme sem volt, hiszen a Ceaușescu-házaspár olykor önkényesen nyúlt bele a gyártási láncba, aminek a vége az lett, hogy roskadoztak a raktárak a használhatatlan termékektől.
A fura gyakorlat illusztrálására Bandi a saját kutatásiból említ is egy példát. A székelyföldi ipari elhárítás anyagait vizsgálva jól láthatóvá vált, ahogyan a hiánygazdaság hatására torlódni kezdett a termelés. Ez úgy nézett ki például egy szövőgép testét gyártó ipari vállalatnál, hogy megvan a géptest, de ehhez kell még elektronika, meg szabályzóberendezés, amiket máshol gyártanak, és azoknak onnan meg kellene érkezniük.
De nem érkeznek meg, mert a kérdéses alkatrészt vörös színűre kellett volna lefesteni az előírás szerint, ám azt a fajta vörös festéket, ami ehhez kellett, azt csak Franciaországból lehetett importálni. Korábban ezzel nem is volt semmi gond, ám a 80-as évek elején bevezetett racionalizálási szabályok (gyakorlatilag megszorítások) értelmében egy vállalat nem importálhatott semmit a saját szakállára, azt a legmagasabb szinten kellett jóváhagyni.
Igen ám, de ekkor jött az ország első számú tudósa, a magát akadémikus doktor mérnöknek szólíttató Elena Ceaușescu és nemes egyszerűséggel kihúzta ezt a tételt az illetékes minisztérium költségvetéséből, mondván, hogy minek fizessünk ezért keményvalutával, majd előállítjuk helyben. De nem lehetett helyben előállítani, így az eredeti példában említett gyár csak termelte tovább az összeszerelhetetlen szövőgép-testeket, mert senki nem vállalta a leváltás, vagy ne adj’ isten a bebörtönzés kockázatát azzal, hogy megmondja az akadémikus doktor mérnöknek, hogy éppen hülyeséget méltóztatik csinálni.
És ez csak egy példa a sok közül – mondja Bandi. Természetesen ez a veszteséggeneráló rossz gazdaságpolitika hamarosan az átlagember szintjén is érezhető negatív következményekkel járt. A vállalatok vezetői rendszeresen jártak a területileg illetékes bank nyakára, hogy bocsássa rendelkezésükre a munkások fizetéséhez szükséges pénzösszeget, ám ezt a bank nem tudta megtenni, mert pénzből sem volt elég az országban. A ’80-as évek második felében már jól látható, hogy az eredeti tervben szereplő összegnek gyakran csak a 60 százalékát tudták a vállalatok számára biztosítani, aminek a következménye az lett, hogy csökkentették az emberek fizetését.
Persze ezt így soha senki nem mondta ki, helyette mondvacsinált okokból kezdték fizetésmegvonással büntetni a dolgozókat, mintha az emberek nem a pénzhiány, hanem a saját hibáik miatt keresnének kevesebbet – mesélte Bandi.
Szójapárizsi és sorban állás
Mindent összevetve tehát, úgy nézett ki a helyzet, hogy elment az átlagpolgár dolgozni, amit termelt, azt vitte ki az állam exportra, majd amikor fogta az előírtnál is kevesebb fizetését, és elment vele a boltba, kiderült, hogy a boltban sem lehetett korlátozások nélkül élelmiszert vásárolni.
Az exportra termelés ugyanis a mezőgazdaság terén is érvényesült, így az élelmiszer-ellátásban is gyorsan elhatalmasodott a hiánygazdálkodás. Olyannyira, hogy már 1981-ben jegyrendszert kellett bevezetni az alapvető élelmiszerekre. Ezzel lehetett egyedül elkerülni azt, hogy tömegekben kezdjenek éhen halni az emberek – mondta Bandi, aki maga is Marosvásárhelyen élte át ezt az időszakot.