Hát akkor megtörtént itt is – Ausztria az illiberalizmus útján

A vasárnapi osztrák választások napján Bécsben, a parlament épületében úgy kétszáz újságíró várta az első részeredményeket. A szavazóhelyiségek egyes tartományokban már órákkal korábban bezártak, így pontban 5 órakor, a bécsi urnazárás pillanatában, az osztrák közszolgálati tévé szakértői a már megszámolt szavazatokból következtethettek arra, hogyan néz majd ki a végeredmény. Visszaszámlálás, mindenki felnéz a laptopjából, „valaki hangosítsa fel a tévét”. A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 29 százalékkal az első, először az ország 1945 utáni történelmében nem a két nagy párt, az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az SPÖ (Ausztria Szociáldemokrata Pártja) valamelyike nyeri a választást. Aki látott közvélemény-kutatást az elmúlt egy évben, annak nem kéne ezen meglepődnie, mégis sokkos állapotban vannak egyesek a teremben. Szájakra tett kezek, mélyről jövő sóhajok. Csak pár pillanatig tart az egész, aztán mindenki folytatja a munkát. Hát akkor megtörtént itt is.

Népviseletbe öltözött szavazók tartanak választani a stájerországi Altausseeben

AFP / APA / Barbara Gindl

Röviden számokban: 1945-ben az ÖVP és az SPÖ együtt a szavazatok 94,4 százalékát szerezte meg a választáson, ez mostanra pont megfeleződött, 47,2 százalékot kaptak összesen. Az ÖVP története legsúlyosabb visszaesését, az SPÖ a legrosszabb eredményét könyvelheti el – még sosem végzett a harmadik helyen és ilyen gyenge szavazataránnyal. A második köztársaság történetében ezen a választáson szerepelt a leggyengébben a baloldal, az SPÖ, a Zöldek és a kommunisták együtt épphogy elérik a 31 százalékot. Az FPÖ megdöntötte minden korábbi választási rekordját, egész százalékpontokkal. Hálás terep a zsurnalizmusoknak egy ilyen választás, tegnap este talán a „földrengésszerű politikai változások” hangzott el a legtöbbször.

Ki kivel fog össze?

Egyik pártnak sincs önállóan többsége, úgyhogy koalíciós kormányzás lesz. Milyen felállások jönnek szóba?

Bár a szociáldemokraták valamivel kevesebb szavazatot kaptak, mint öt éve, a választási rendszer sajátosságai miatt egy mandátummal több jutott nekik, szám szerint 41. A Néppárt 19 mandátummal kap kevesebbet, 52 helyük lesz, vagyis a két párt együtt 93 képviselőt küld a parlamentbe. A rendes többséghez szükséges 92 épphogy megvan. Bevonhatnák a kormányzásba a liberális NEOS-t (18 mandátum) vagy a Zöldeket (16), biztos, ami biztos alapon. Idáig az ÖVP a Zöldekkel volt koalícióban, és az ötödik év végére rendesen össze is vesztek, úgyhogy ők ebből a körből valószínűleg kimaradnak. A NEOS még sosem volt kormányon, de már nagyon szeretne, és az FPÖ-n kívül csak nekik nőtt a támogatottságuk 2019-hez képest. Kérdés, hogy akár az ÖVP, akár az SPÖ akarja-e, hogy egy Ausztriában sosem volt hármas felállásban kelljen kompromisszumokat kötnie.

Vagy szélsőjobboldali–jobbközép koalíció lesz, az FPÖ-nek és az ÖVP-nek közösen bőven meglenne a többsége (kettejüknek összesen 108 helyük van). Ez az a felállás, amitől mindenki a legjobban fél. Az ÖVP a kampányban nyitva hagyta az ajtót az FPÖ felé, azzal a kikötéssel, hogy a szélsőjobb vezetője és kancellárjelöltje, Herbert Kickl nem kerülhet be a kormányba. Túl radikális, túl idegenellenes, túl veszélyes. Az viszont elképzelhetetlennek tűnik, hogy Kickl belemenjen egy olyan FPÖ–ÖVP-együttműködésbe, amiből őt kihagyják. Élénken él benne is, amikor az 1999-es választások után nemzetközi nyomásra (változnak az idők) a párt akkori vezetője, Jörg Haider lemondott a pártelnökségről, és kivonta magát a kormányzásból, hogy megvalósulhasson egy ÖVP–FPÖ-koalíció. Az együttműködés két év után szétrobbant, a párt kettészakadt. Kickl akkoriban Haider beszédeit írta, azóta háttéremberből a párt arca lett. Vasárnap este azt mondta, Haider, aki 2006-ban autóbalesetben meghalt, biztosan büszke rájuk, és talán megbocsátja, hogy megdöntötték az általa elért rekorderedményt. Egy FPÖ–SPÖ-koalíció szinte kizárt.

Az osztrák szélsőjobb vezetője, Jörg Haider 1999. október 13-án Párizsban beszél arról, hogy kívül maradhatna-e egy olyan kormánykoalíción, amelynek az FPÖ tagja lenne

AFP / Jack Guez

A következő hetekben az FPÖ megállás nélkül a választói akarat tiszteletben tartásáról fog beszélni. Hogy a választók döntöttek, és ezt tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor sehol sincs leírva az osztrák alkotmányban, hogy a köztársasági elnöknek a győztes párt jelöltjét kell felkérnie kormányalakításra. Azt kér fel, akit csak akar, figyelembe véve, hogy a kancellárt a parlamenti többségnek támogatnia kell. Alexander van der Bellen köztársasági elnök egy 80 éves elkötelezett demokrata, aki nem fogja a nevét adni az 1945 utáni osztrák politikatörténet első szélsőjobboldali kancellárjához. Aki nem tartja magát a liberális jogállam eszméihez, az tőle nem kap felkérést. Vagyis Herbert Kickl, aki Orbán Viktor illiberális demokráciáját akarja átültetni a saját hazájába, és erről ráadásul nyíltan beszél is, több mint valószínű, hogy nem fog. Ehhez még hozzájön, hogy a Néppárt főtitkára a választás éjszakáján kijelentette, hogy „nem lesznek junior partnerek egy FPÖ–ÖVP-koalíciós kormányban”. 

Vagyis minden bizonnyal megint az ÖVP-n és az SPÖ-n múlik majd, hogy megmentse Ausztriát önmagától. Ez a két párt építette újjá az országot a háború után, a legfontosabb kérdésekben sokáig volt konszenzus köztük. De azok az idők már elmúltak, és már alig van aktív politikus bármelyik pártban, aki még emlékszik, mi is volt az a konszenzus. Még nehezebbé teszi a helyzetet, hogy az ÖVP-t egyértelműen leváltották, több mint 11 százalékkal kevesebb szavazatot kaptak, mint 5 éve. De az ÖVP-t nem lehet leváltani, az osztrák „Cosa Nostra” (lásd cikkünket) 37 éve van kormányon. Az SPÖ 21 százalékáról is nehéz lenne azt mondani, hogy kormányalakításra kaptak felhatalmazást. Vesztesek koalíciója – mondhatja majd az FPÖ, joggal.

Arról is szó van, hogy ha nem is kerülnek be a kormányba, az FPÖ jelölheti majd a házelnököt, mert azt általában a legnagyobb párt szokta (de ez sincs leírva sehol). A házelnöki pozíció nagyon erős Ausztriában, óriási stábbal, mindenféle fontos jogkörrel, és a köztársasági elnök helyettesítését is a házelnök látja el, ha az valamiért nem tudná ellátni a feladatait. 

Eredményváróról eredményváróra

Az FPÖ eredményvárójára nem kaptam akkreditációt, „kapacitási okokból”. Egy osztrák kolléga világosított fel, hogy külföldi lapok újságíróit nem látják szívesen az ilyen eseményeken, és ha tehetik, az osztrákok közül is inkább csak a baráti sajtót engedik be. Nem csak az illiberalizmust tanulta el az osztrák szélsőjobb a Fidesztől. Azért elsétáltam a Stiegl Ambulanz nevű sörkertbe, Bécs 9. kerületébe, hátha megenyhültek a történelmi győzelem hatására. Nagy nehezen beengedtek, miután megígértem, hogy senkit nem provokálok a kérdéseimmel. 

Este 8 körül a legtöbben már túl voltak hat sörön és négy, alkar hosszúságú bécsi virslin, császárzsemlével, a legjobb hangulatban találtam a Fidesz európai parlamenti képviselőjét, Schaller-Baross Ernőt és az MCC-s Szalai Zoltánt is. Az FPÖ politikusainak és szavazóbázisának fontos részét adják az úgynevezett Burschenschaftok, német nyelvterületen működő különböző nacionalista férfiklubok tagjai. Ilyen Burschenschaftlerekből elég sok volt, jöttek Németországból is, többek között AfD-tagok. Egy ponton olyan nézéseket kaptam az egyik ilyen társaságtól, amilyet az ember egy kiadós verés előtt szokott. Nem tudtam rájönni, mivel húztam ki a gyufát (talán a fülbevaló?), inkább elmentem kérni egy kávét. Miután befutott Kickl, és elmondott egy rövid beszédet, felszólították az újságírókat, hogy akkor lehet hazamenni, privát buli következik. Az FPÖ-s sajtós addig szuggerált, amíg össze nem pakoltam a laptopomat. Azért vécére még elmehetek? Azt lehet.

A Néppárt eredményváróját a párt bécsi irodája előtt tartották egy sörsátorban, nem messze az FPÖ-s helyszíntől. Az öltönyök itt drágábbak, a hangulat valamivel kevésbé feszült. Az örök kormánypárt politikusai és holdudvara láthatóan nincs kétségbeesve, inkább azt számolgatják, kijön-e a koalíció az SPÖ-vel, este még nem volt biztos. Nincs kőbe vésve, hogy Nehammer marad, a kancellár története egyik legnagyobb pofonjába kormányozta bele a pártot, bármennyire is hangsúlyozzák aznap este, hogy 21 százalékon álltak, amikor átvette a vezetését. 11 százalék bukó az mégiscsak 11 százalék bukó. De Nehammer leváltásáról egyelőre nem esik szó, és az is elképzelhető, hogy végül marad a kancellári székben.

Azon mindenki meglepődött, hogy a több halálos áldozattal járó árvíz látszólag semmit nem hozott az ÖVP-nek, pedig Nehammer tanárian kezelte azt a pár hetet. Kampányszünetre szólította fel a pártokat, hogy aztán magabiztos, nyugalmat sugárzó államférfiként végighaknizza az érintett területeket. Rátalált a szerepre. Nehammer az ÖVP alsó-ausztriai alapszervezetének tökéletes terméke. Későn került a politika első vonalába, de pont úgy néz ki, ahogy egy konzervatív osztráknak ki kell néznie, és tud úgy is fellépni. Az elkövetkező hetekben kiderül, mire lesz ez elég.

Az SPÖ eredményvárója az egyetlen, ahová mindenféle akkreditáció nélkül, simán be lehet sétálni, és nem hosztesz adja a sört, hanem te veszed ki magadnak. Egyébiránt ez van a legszebb helyen, a belvárosi Volkskundemuseumban, azaz Néprajzi Múzeumban. Az elvtársak a történelmi vereség ellenére nincsenek rossz hangulatban, az épület falai vörös fénnyel vannak megvilágítva, egy arctetkós antifasiszta egy szál gitáron húzza az Internacionálét, páran énekelnek. Nagyon sok a fiatal, és nem kizárólag fehér embert látni, ebben mindenképpen különbözik a jobboldal eredményváróitól. Általában jobban hasonlítanak az egybegyűltek arra az Ausztriára, ami az emberrel szembejön az utcán. 

Nincs krízishangulat, pedig a számok alapján talán indokolt lenne. Ezt szóvá is teszem egy középkorú elvtársnak, aki azt mondja, az eredmény valóban sokkoló, de az osztrák szociáldemokrácia 20 éve krízisben van, ebben nincs újdonság. 2013-ban még ők adták a kancellárt, ma este csak a harmadik helyre futotta. Pedig sok témájuk mögött (női egyenjogúság, megfizethető lakhatás, elérhető orvosi szakvizsgálat) megvan a társadalmi többség. 

Csak hitelük nincs már egy ideje, és az is könnyen lehet, hogy Andreas Babler, a kancellárjelölt sokaknak túlságosan balos volt, márpedig a választásokat Ausztriában (is) középen nyerik meg vagy vesztik el, miközben Babler úgy kampányolt, mintha még mindig az SPÖ-tagokat kellene meggyőznie arról, hogy válasszák pártelnöknek. Sikerült is, a párt törzsszavazói odavannak Bablerért, Bécsben pár százalékot még javítottak is az eredményen, de úgy tűnik, ők – mármint a törzsszavazók – ennyien vannak, és ennyi nem elég. 

Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPO) elnöke, Andreas Babler nézi az eredményeket a választási partin

AFP / Georg Hochmut

Méjnsztrímesedik a szélsőjobb

Egy fiatal srác szerint – elvtárs ő is – három dolgon ment el a választás. Vidéken lemaradtak az FPÖ mögött, mert a koronavírus alatt nem szerveztek összejöveteleket, ami a vidéki bázisépítésben szerinte iszonyat fontos. Az FPÖ-t nem érdekelték a lezárások, „minket viszont igen, mert emberéleteket akartunk menteni”. Az osztrák médiaviszonyok is ellenük dolgoztak, Andreas Bablerről és az SPÖ-ről kevesebbet írtak a nagy lapok, és amikor írtak, akkor is negatívan. És az FPÖ mindenkinél hamarabb kezdte el használni a közösségi médiát. 

Az elsőt ezek közül az érvek közül nem tudom megítélni, a másodikat nem hiszem, de az biztos, hogy az FPÖ, mint a szélsőjobboldali pártok mindenhol, valóban nagyon ügyesen használja a közösségi platformokat. A bázisnak Telegram-csoportokban mennek a célzott, kicsit szélsőségesebb, kicsit konteósabb üzenetek, miközben a Facebookon és az utcai plakátokon egy nyugodt, felelősségteljes Herbert Kicklt láthattunk. Szétválasztották a célcsoportokat, hogy mindenki a hozzá passzoló üzenetet kapja, Kickl pedig visszavett az ordibálásból, és felvett egy megbízható, komoly államférfiúi testtartást. Méjnsztrímesedik a szélsőjobb. Magyarország, Svédország, Hollandia.

Mások szerint a belső csatározásokon ment el a győzelem, Babler mögé nem állt be minden frakció a pártelnökké választása óta eltelt egy évben. Ebben lehet valami, mert a lojális tartományokban jól láthatóan jobban ment a mozgósítás, mint például a Babler egykori kihívója, a volt rendőrfőnök, Hans Peter Doskozil vezette Burgenlandban. Doskozil hétfőn azt mondta, nem akar vezetőcseréről beszélni, de szerinte az SPÖ-nek semmi keresnivalója a kormányban. Ezzel valószínűleg sokan egyetértenek, különösen azok, akik előbb a párton belül raknának rendet, mielőtt nekiállnak kormányozni, ráadásul kisebbik koalíciós partnerként, az ÖVP mellett. Egy fiatal lány viszont azt mondja, ha nem Babler a jelölt, lehet, hogy nem is szavaz az SPÖ-re, és nem engedhetik meg, hogy az FPÖ újra kormányra kerüljön. 

Vagyis van mit megbeszélniük a szociáldemokratáknak, ugyanakkor azt az ÖVP eredményváróján nem hallottam, hogy 2029-ben újrapróbáljuk, jó lesz ellenzékben is, ahogyan azt sem, hogy 10 éve nem volt olyan jó a hangulat a pártban, mint az utóbbi időben. Egy osztrák újságíró úgy magyarázta ezt el nekem, hogy az ÖVP-nek muszáj kormányoznia, hogy a víz fölött maradjon, az SPÖ azonban csak szeretne.

Arra semmi nem mutat, hogy a következő években a középpártok javára változnának a nemzetközi, gazdasági trendek, épp ellenkezőleg. Hetek múlva helyi parlamenti választások lesznek három tartományban is, és vasárnap mindhármat megnyerte az FPÖ, két év múlva pedig lejár Alexander van der Bellen köztársasági elnök mandátuma. 2029-ben Kickl még csak 60 éves lesz. Ausztria is eljutott oda, hogy minden választásból sorskérdés lett.

Nyitókép: Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt vezetője támogatóival, az exit poll eredmények bejelentése után. Fotó: AFP / Alex Halada

_____

A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, amely nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést.