Nem négy fal között csinálják: politikai fegyver lett a magánéletből

Zavarba ejtő volt a Vogel Evelinnel készült Index-interjú, nemcsak azért, mert nem világos, hogy miért készült, hanem azért is, mert nem teljesen világos az sem, hogy az interjúalany milyen minőségében adta. Mint Magyar Péter volt barátnője? Mint a Tisza Párt egyik alapítója?

Mint politikus? Mint magánember? Kit és mit képvisel a nyilvánosság előtt?

Ez a bizonytalanság szükségszerű velejárója annak a jelenségnek, amelyben a magánélet mind inkább felbukkan a politika szövetében, de nem az eddig megszokott formában. Nem fizetett politikai hirdetésnek is beillő imázsriportokban vagy jól megkomponált közösségi médiás posztokban jelenik meg, hanem politikai fegyverként.

A magánélet ebben az új formában a voyeur kíváncsiságot elégíti ki, a leselkedés élményét nyújtja a választópolgároknak, akik így azt érezhetik, betekintést nyertek a kulisszák mögé. De csak annyira, hogy a valóság mégsem a maga teljességében bomoljon ki. Sejtetés és utalgatás eszközeivel alakítanak ki egy képet a politikusi fellépés mögött megbújó emberről, aki a nyilvánosságon kívül létezik.

Vona Gábor egyszerre volt meleg, muszlim és náci – természetesen mindet titkolva. A bíróságokon minden sajtópert elvesztő propagandagyárosoknak nem az volt a céljuk, hogy az egymásnak ellentmondani látszó állítások egyikével betaláljanak, hanem hogy a célozgatások zavarosában azt a képet alakítsák ki a Jobbik akkori elnökéről, hogy maga sem tudja kicsoda.

Magyar Péter felbukkanásával minden élesebb, durvább lett a magyar politikában, a magánélet tematizálása is. Eleve a családból lépett ki, szűkebb és tágabb értelmében is. És azonnal a privát kapcsolataival támadták, úgy is mint futballistafeleség. Pislogni sem volt idő, máris politikai érvek lettek a hálószobatitkokból.