Tamás Rita újságíró, személyi edző: Norvégiában élek, de továbbra is aggódom a magyarokért, ott élő lányom jövőjéért

HVG: Miért pont tavaly döntött úgy, hogy elmegy Magyarországról?

Tamás Rita: Először turistaként voltam Norvégiában, aztán a már kint élő olvasóim, egy magyar házaspár meghívott magukhoz. Olyanfajta kiegyensúlyozott, kiszámítható élettel találkoztam ott, amilyenre szerintem Magyarországon sokan vágynak. Korábban nem gondolkoztam azon, hogy elmegyek az országból, csak annyira, amennyire mindenki, aki bosszús a hazai állapotok miatt, de a dühöngésnél meg is álltam. De hát több százezer magyarnak sikerült, mi lenne, ha én is elindulnék? Fölsejlett a lehetőség, hogy lehet máshogy is élni. És az, amit az olvasóimnál láttam és a mindig is létező vonzalmam Skandinávia iránt konkrétabbá tette a dolgot.

HVG: Norvégia távolságra, életvitelre és kultúrára is messze van Magyarországtól, nem ugyanaz a helyzet, mint Bécsbe költözni, írja a könyvében. Mi szólt mégis mellette?

T. R.: A svédekhez nem akartam menni, mert ott a bevándorlás kérdése elég súlyossá vált, nemrég jelentették be, hogy 350 ezer svéd koronát fizetnek azoknak, akik hazamennek. Dániába azért nem akartam költözni, mert szeles, esős, lapos ország, és amit a természet Norvégiában tud adni, az ott nincs meg. Még másfél év után is naponta tizenötször csodálkozom rá, hogy itt milyen gyönyörű helyek vannak. Amit leegyszerűsítve elképzelünk a norvégokról, hogy szabálykövetők, nincsenek nagy érzelmi kilengéseik, nagyjából igaz. Voltak csalódásaim is, például soha nem hittem volna Norvégiáról, hogy takarítónőként milyen iszonyú körülmények között kell itt dolgoznunk.

HVG: „Mennyit tanultam otthon, hány iskolát elvégeztem, több könyvet megírtam, követők ezreit tudtam bátorítani, és most odaszáradt norvég szart vakarok a klozetról” – áll a könyvben. Mi volt nehezebb, országot váltani, vagy értelmiségiből fizikai munkássá válni?