Így tette még kínosabbá Lázár Jánosnak a vasúti káosz nehéz napjait Vitézy Dávid
Nem elég, hogy letérdelt a tömegközlekedés, a szakminiszter nyakában ott liheg Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár is, bár nem világos, mit is szeretne pontosan elérni azzal, hogy folyamatosan bírálja Lázár Jánost.
Nehéz napokon van túl a magyar vasút- és a közlekedéspolitika irányítója, Lázár János is, ráadásul úgy tűnik, a helyzet politikai kisiklásveszéllyel is járhat. Kezdődött mindez azzal, hogy szombaton „ritka és veszélyes” pályahiba miatt a Balaton déli partján lehalt a vasúti közlekedés. A pályahiba Szabadbattyán közelében volt, vonattal pedig lehetett ugyan kerülni, de csak átszállással, többórás csúszással. Aki ebből nem kért, annak maradt a szintén többórás késéssel járó pótlóbusz Lepsény és Székesfehérvár között. A MÁV közben kapcsolt, és mindenkit ingyen fuvarozott a Balaton északi és déli partján is.
A közlekedésért is felelős miniszter szombat délután a közelben volt. Nem Budapesten, de még csak nem is Hódmezővásárhelyen pihente ki a hét fáradalmait, hanem Tihanyban, a Tranziton értekezett éppen arról, miben kell a Fidesznek változnia, változtatnia ahhoz, hogy 2026-ban simább legyen a győzelem.
Aztán vasárnap nem sokkal este hét után a Keleti pályaudvarnál kisiklott egy Kolozsvárról érkező InterCity. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki, de nem tudott vonatokat fogadni a Keleti pályaudvar, a szerelvényekről kilométerekkel korábban leszállni kényszerültek az utasok, akik ezután már csak magukra számíthattak.
A kisiklott vonatot sokáig nem sikerült elvinni, közben viszont újabb rendkívüli események történtek a MÁV-vonalakon. A Budapest–Hatvan–Miskolc vonal lebénult, miután a vonat Mezőkövesdnél elgázolt egy embert. Emiatt a Nyugati pályaudvar esett ki a forgalomból szinte teljesen. Kora délután pedig jött a Déli is, hiszen a Szombathelyről Budapestre tartó Kék Hullám InterCity Balatonfüreden elütött egy, a fénysorompó tilos jelzése ellenére is a sínre hajtó teherautót. Ebben a balesetben nem halt meg senki, de egy-másfél-kétórás késések alakultak ki a Déli pályaudvaron is. Vagyis
huszonnégy óra alatt Budapest három fejpályaudvarából három adta meg magát, ez pedig az egész ország tömegközlekedésére kihatott.
Mindeközben a közlekedésért is felelős miniszter a “stratégiai hallgatást” választotta, utoljára vasárnap délután, órákkal a kisiklás előtt jelentkezett egy Facebook-poszttal, de abban sem a szombati vasúti káosz miatt sajnálkozott, hanem arról értekezett, hogy az okostelefonokra költöztetné a MÁV-állomások szolgáltatásait, sőt, arra is volt ötlete, hogy mihez kezdene az állami vállalat ingatlanjaival.