Az iskola kell, vagy csak a focipálya? Zajlik a harc az ingatlanokért az önkormányzatok és az egyházak között

6 perc

2024.08.16. 07:00

Több önkormányzat is ellenállt az egyházak követeléseinek, és nem adta át a felekezetek által korábban soha nem is birtokolt iskoláját.

„Az átadást soha nem fogom aláírni, ha bilincsben visznek el, akkor sem. Nem erre tettem esküt, hanem ennek ellenkezőjére, a település értékeinek megőrzésére” – fakadt ki még tavaly tavasszal Sinka Imre, Békésszentandrás független polgármestere az után, hogy egy új törvényi rendelkezés alapján a Szeged-Csanádi Egyházmegye több önkormányzati ingatlan ingyenes átvételére nyújtott be igényt.

A Semjén Zsolt kormányfőhelyettes által jegyzett jogszabály nem egyszerűen újranyitotta a korábban már lezártnak nyilvánított egyházi kárpótlást, hanem lehetővé tette, hogy a felekezetek olyan iskolákat is – ellenérték megfizetése nélkül – „visszakérjenek”, amelyeknek soha nem voltak a tulajdonosai. A törvényes einstandolás egyetlen kritériuma az, hogy az adott – önkormányzati vagy állami tulajdonú – iskolaépületben folyjon valamilyen egyházi szervezésű oktató-nevelő munka.

Jól tudta persze Semjén, milyen ajándékkal kínálja meg – a települések kárára – a kormány által elismert egyházakat. A vegyes (tulajdonos/működtető) konstrukció szerte az országban elterjedt 2010 óta, a forráshiányos önkormányzatok ugyanis az évek során százszámra döntöttek úgy, hogy az iskolaépületet megtartják, de a működtetést átadják valamelyik egyháznak.