Kerék-Bárczy Szabolcs: 70 éves Dávid Ibolya, aki nyugatias pályán tartotta az első Orbán-kormányt

Dávid Ibolyáról először részletesebben 1994-ben hallottam, akinek a neve – bár már a rendszerváltozás óta tagja volt az Országgyűlésnek – nem volt országosan ismert. Az Antall-kormány bukását követően Boross Péter említette előttem és egy maroknyi barátom előtt, hogy rá érdemes lesz figyelni, mert nálánál szívósabban kevesen dolgoznak a Parlamentben. A kilencvenes években valóban voltak olyan politikusok, akik hivatásnak tekintették a közszolgálatot, komolyan felkészültek minden témában, amelyet a frakciójuk rájuk osztott, kezdeményeztek, érveltek és vitatkoztak, a jogalkotás valamennyi fázisában részt vettek, és járták az országot, személyesen megismerve a választók véleményét és elmagyarázva nekik a döntések hátterét. Ez még a bimbózó demokrácia ideje volt, a reményekkel teli esztendőké, amikor ugyan már kezdtek kirajzolódni a későbbi, egyre kiélezettebb csaták körvonalai, de még volt értelmes párbeszéd, közvetlen emberi szó, s az árkokat még éppen, hogy csak elkezdték ásni azok, akik majdan az ékverést választják életcélul.

Dávid Ibolya a Parlamentben

Stiller Ákos

Dávid Ibolya az MDF 1996-os hasadásakor nem tartott a Magyar Demokrata Néppárt alapítóival, bár több barátja távozott az egykori kormánypártból és csatlakozott az új formációhoz. Az MDNP-t azok hozták létre, akik úgy vélték, hogy Antall József politikai örökségét, vagyis a konzervatív-kereszténydemokrata-nemzeti liberális értékeket már nem lehet a mind provinciálisabb, és a csurkista szélsőjobbal egyre megértőbb fórumos potentátokkal képviselni. A néppártiak egy szélesebb körű összefogásban látták esélyét az 1998-as győzelemnek, ezért szorgalmazták a Fidesszel való szoros együttműködést, későbbi választási szövetséget. (Milyen érdekes ma már, hogy ezt akkor a Fórum meghatározó figurái hevesen ellenezték, olyanok, akik azóta az időközben gyökeresen megváltozott Fidesz soraiban foglalnak helyet.)

Dávid Ibolya egyetértett a néppártiak törekvéseivel, de úgy vélte, hogy nem merült ki minden lehetőség az MDF mérsékelt jobbközépen tartsa terén, ezért hűséges maradt a pártjához. Mikor aztán a választásokhoz közeledve az MDNP nem tudott elégséges társadalmi támogatottságot felmutatni, az egyre populistább hangot megütő Fidesz az MDF felé fordult, és a Fórum irányítói is belátták, hogy úgy lehet esélyük felszínen maradni és esetleg kormányra jutni, ha összefognak a Fidesszel.

Nem túlzás azt állítani, hogy Ibolya végső soron nemcsak a saját pályája, de az ország szempontjából is jó döntést hozott, hogy kitartott az MDF mellett. Hiszen 1998-ban igazságügyi miniszter lehetett és 1999-től a párt elnöke. Ennek azért van óriási jelentősége, mert – némi túlzással – neki volt köszönhető, hogy az első Orbán-kormány, minden rossz döntés és baljós előérzet ellenére megmaradt a nyugatias pályán, ahol végső soron érvényesült az alkotmányosság.