Balázs Zoltán rendező: Nagy lelkierő kell ahhoz, hogy az ember ne adja fel, amikor látja azt, amit mások nem

HVG: Véletlen egybeesés vagy tudatos választás, hogy az utóbbi években a világot írónők által, női aspektusból megragadó előadásokat hozott létre. A sort gazdagítja az Odüsszeusz-történetet a feleség szemszögéből elmesélő Atwood-regény színpadi változata, a Pénelopeia is. Hiányolja manapság a női nézőpontot?

Balázs Zoltán: Abszolút. Különösen az empátia és a megbocsátás képességét. Az általam rendezett színdarabok szereplői tapasztalt, elszánt és erős asszonyok, akik megküzdenek az igazukért. Olyan mély érzelmű és önazonos nők, akik bátran lépnek fel a berögződésekkel és az előítéletekkel szemben. Szerencsés vagyok, mert a színésznők a Gardénia, a Nine és az Alice az ágyban próbái alatt is közel engedtek a lelkükhöz, nem ármánykodtak és nem pártoskodtak. Az összhang hamar kialakult közöttünk, és tartósnak bizonyult.

HVG: Mi foglalkoztatta a Pénelopeiában?

B.Zs.: Az igazságkeresés szenvedélye érdekel. Az elementáris vágy, ami Odüsszeusz feleségét is hajtja, hogy végre a saját hangját hallassa. Atwood szerint a múlt segít megérteni a jelent, ezért nemcsak felerősíti a mítosz női aspektusait, de titkokkal teli lélektani thrillert és több szálon futó izgalmas krimit is elénk tár, amelyben a sokat tűrő Pénelopé arra kényszerül, hogy szembenézzen önmagával és egy elhallgatott bűnténnyel. Téveszmék, manipulatív szándékok, egymásnak ellentmondó vélemények és rágalmazó pletykák között kell gondosan rendet raknia. A vallomásos történet legvégén Pénelopé szégyentelen hazudozóként hivatkozik magára és Odüsszeuszra. Olyan párosként, akik sosem hitték el egymás szavát. Leleplező kijelentése arról árulkodik, hogy mind hazugságokból létezünk.