Csernus Imre: Csak látszólag magyarok, akik gyávák megoldani a félelmeiket

“A XXI. században a virtus nem a nyilak kilövéséről szól már, hanem arról, bátor vagyok-e vállalni a gondolataimat és az érzéseimet, tekintet nélkül arra, hogy ki áll előttem”, mondja a neves pszichiáter, aki leküzdötte saját szakmai hübriszét, négyszer nősült, és interjúnkban beszél a társadalom mélyebb bajairól is. HVG-portré.

HVG: Tüzes tekintetű, bátor, büszke arcok helyett búvalbélelt, depressziós, pesszimista, panaszkodó hazánkfiairól ír A magyar című könyvében. Mitől vagyunk ilyenek?

Csernus Imre: Harminc éve beszélgetek emberekkel, és azt tapasztalom, hogy jelentős részük tudja, mi a hiányossága, mi nem tetszik az életében, mégsem tesz ellene. Nem mernek hinni abban, hogy változtathatnak, csak önmaguknak köszönhetik, hogy megszűnik az élettel kapcsolatos kurázsijuk. És ha nincs kurázsi, nincs hit. Helyette megszokás van, görcsös törekvés a biztonságra, csak nehogy valami váratlan dolog történjen. De hiába tesznek rengeteg óvintézkedést, a XXI. század tempójában lehetetlen ilyen konfliktuskezelési modelleket sikerre vinni.

HVG: A határon túli magyarokban van kellő kurázsi?

Cs. I. : A kisebbségi lét állandó konfliktust, az alkalmazkodási készség fejlesztését generálja. Éltem a Vajdaságban, sokat jártam Erdélyben, Szlovákiában, éberség jellemzi az ott élő magyarokat. Ha ez védekezéssel kombinálódik, az kétségkívül nem jó, mert megszünteti a nyitottságot. De azt látom, gyorsabban alkalmazkodnak az aktuális helyzethez.

Csernus Imre pszichiáter

Fazekas István

HVG: Közel huszonöt éves orvosi praxis után a betegeket borászatra, vendéglátásra cserélte. Miből lett elege az éles váltással?