Tankrablástól az álmok tengerén hajókázó ellenzékig – 34 év önkormányzati választásai a 45 éves HVG-ben

Éppen az iskolapadban ült több millió választópolgár, hogy megtanulja, mi az a piacgazdaság, amikor 1990 őszén néhány hónapon belül már másodszor kellett választania mindenféle párt jószerével ismeretlen emberei közül. Tankrablás – harsogta a HVG címlapja, amint egy maszkos ember egy Trabant előtt fegyverrel hadonászik, merthogy az önkormányzati választás a kutyát sem érdekelte, amikor 65 százalékos benzináremelésről pusmogtak. Nem ilyen lovat akartam – mondta az egyszerű honpolgár, és hátat fordított a rendszerváltás utáni első szabad választások óta regnáló nemzeti-konzervatív kurzusnak.

„Az a gyors politikai átrendeződés, amely alig négy hónap alatt a pártok közötti erőviszonyokban bekövetkezett, nyilvánvalóvá teszi, hogy a különböző magyarországi régiókban egyelőre még nem szilárdultak meg igazán a markáns politikai orientációk. Bizonyíték erre mindenekelőtt a főváros választási eredménye, ahol tavasszal még magabiztosan nyert az MDF, míg most szinte leradírozta a kormánykoalíciót az SZDSZ és a Fidesz” – írta akkor a HVG politikai szakújságírója, Babus Endre.

A liberális urbánusok tort ültek a népiesek felett, a választók pedig mit sem sejtettek abból, hogy a piac zabolátlan működése alapesetben éppen egy liberális kurzus alatt lenne valószínűbb. A kényszerű lépéseket persze az MDF-kormány sem kerülhette el, az üzemanyag drasztikus drágulását pedig blokád követte, úgyhogy „önként vagy kényszerből, de a hétvégi eseményekben az ország lakosságának nagyobb hányada vett részt, mint az elmúlt egy év hat szavazási fordulójának bármelyikén” – vetett számot cikkében a taxisok által prezentált valósággal a piacgazdaság elkötelezett híveként Kocsis Györgyi.

Ugyanilyen fordulat történt pepitában nyolc évre rá, amikorra a Fidesz már bőven leszakadt „a liberális nagybácsi” pártról, az SZDSZ-ről, sőt tavasszal kormányra is került, ám ősszel „májusi vereségükért revansot vettek a szocialisták” – adta hírül a HVG. Nem mintha Orbán Viktor ezt tudomásul vette volna, hiszen a történteket azzal kommentálta, hogy „a fiatal magyar demokrácia történetében ez az első eset, hogy az országgyűlési választáson győztes párt az önkormányzati választáson nagyságrendekkel erősödjön”, ez azonban csak játék volt a szavakkal.

A Fideszre leadott szavazatok száma valóban nőtt, de még annál is nagyobbat dobbantott az MSZP: a szocialisták 87 polgármestere a következő négy évben 2,1 milliós közösség életét irányíthatta, a 76 fideszes viszont 1,9 millió polgár elöljárója lett. Jóval túlmutatott viszont a számmisztikán, hogy a helyhatósági választás „újabb fontos lépés volt a legnagyobb kormánypárt vezette egyesült jobboldal megteremtése felé” – állapította meg szokásos éleslátásával Babus Endre.

Így folytatta: „A nemzeti-konzervatív tábor kemény magvát alkotó Fidesz-MPP és MDF páros október 18-án minden eddiginél szorosabbra fűzte kapcsolatát, hiszen már nem csupán közös egyéni jelölteket indítottak (mint májusban), hanem 12 megyében, 19 fővárosi kerületben, továbbá 126 városban közös listát is állítottak. Az MDNP integrálását ennél egyszerűbben, elsősorban vezetői egyéni karrierjének egyengetésével oldják meg Orbánék: a Néppárt, amely vasárnap mindössze öt megyében állított pártlistát, a legjobb úton látszik haladni az önfelszámolás felé.” Vagyis alakult a kizárólag a Fidesz által uralt centrális erőtér.

Igaz, ami igaz, 2010-ben már nem kellett bűvészkedni a számokkal ahhoz, hogy a HVG is kijelentse: fél éven belül (az országgyűlési választások után) másodszor ért el történelmi győzelmet a Fidesz–KDNP a helyhatósági voksoláson, sőt hat évtized (!) után ismét jobboldali politikus került Budapest élére Tarlós István személyében. A rendszerváltó MDF-nek már híre-hamva sem volt, a HVG MDNP-jóslata természetesen bejött, ám a jobboldal triumfálásához asszisztált két új párt is, a Jobbik és az LMP. Különösen meglepő volt a részvételi arány a választásokon. A korábbi tapasztalatokat meghazudtolva az ország északkeleti régiójában mentek el a legtöbben voksolni, ott, ahol a legnagyobb számú roma lakosság él. Szabolcsban például a választásra jogosultak 61 százaléka járult az urnákhoz, egy-két évvel a rendszerváltást követő legsúlyosabb romagyilkosságok után.

Országos Választási Iroda, valasztas.hu

„A radikális Jobbik megjelenése a jelek szerint olyan társadalmi csoportokat ösztönöz ma már a választáson való részvételre, amelyeket eddig hidegen hagytak a többpárti demokrácia felhőrégióiban zajló küzdelmek” – hangzott a baljós értékelés a HVG-ben. Vagyis a magyar társadalom 2010-re nemcsak jelentősen jobbra tolódott, hanem radikalizálódott is. Ez egyből ki is jelölte az utat egy olyan hatalmi erő számára, amely nem a társadalom sokszínűségét visszatükröző politikai pártok versengésében, hanem a centralizációban, a vasakaratban és a leszámolásban hisz. A Fidesz törvényszerűen haladt a szélsőjobb irányába.

2019-re már nemcsak a jobb-, hanem a baloldal egy része is kiütődött. Bye, bye, MSZP – köszönt el Révész Sándor a Vélemény rovatban az utódpárttól, amelynek az utóélete valóban a végéhez közeledett, ami ma már tényként kijelenthető. Megengedőbb olvasatban ugyanannak az önkormányzati választásnak az ellenzéki mérlege így hangzott Gergely Márton és Tóth Richárd tollából: „Az utóbbi években a ziccereket sem volt képes berúgni az ellenzék, most viszont minden éles meccset megnyert az önkormányzati választásokon. Kellett hozzá pénz, fegyelem és szakértelem. Kérdés, hogy a tanulságokkal mit kezdenek az ellenzéki pártok.” Ma már ez utóbbira is lehet tudni a választ: semmit.

HVG

Az „érdemi” következményt azonban már akkor is prognosztizálta a HVG: a kormányhoz közel álló nemzeti tőkéscsoportok megerősítése éppúgy folytatódik, mint addig. „Az oligarchák megfékezéséhez csak bolhacsípésre elegendő az a hatalom, amely ellenzéki kézbe került az önkormányzati választásokon.” De a szerző még így sem volt annyira ravasz, mint Orbán Viktorék. „Először is az önkormányzati jogköröket meghatározó törvény sarkalatos ugyan, de éppen arra való a Fidesz–KDNP kétharmados többsége, hogy a hatalomgyakorlásnak ezt a fékét kilője. De ha a helyhatóságok rendelkezhetnek is az ingatlanjaikról, és szabályozhatják például az éttermek és szórakozóhelyek nyitvatartását vagy területfoglalását, a komolyabb beruházásoknál akkor is tétlenül kell nézniük az állami akarat triumfálását.” A Fidesz az első megállapítást gyakorlatilag már azzal kipipálta, hogy a világörökségi helyszíneken elővásárlási jogot adott az államnak. A második tétel pedig három év múlva igazolódott, amikor az állam úgy döntött, magáévá teszi Budapest három ikonikus terét, a Vörösmartyt, a Széchenyit és a Podmaniczkyt.

Meg kell állapítani, hogy a HVG az európai parlamenti választásokra sem tekintett túl nagy derűlátással, az ország első EP-voksolását beharangozó címlapjának szlogenje úgy hangzott, hogy Ítéletidő. A Fidesz hívei, akik a polgári köröknek köszönhetően újjáélesztették a pártot, ítéletet is mondtak a béna kacsaként kormányzó szocik felett. Ahogy Babus Endre megállapította: „a Fidesz-MPSZ sikere komoly figyelmeztetés a koalíciónak, egy országgyűlési választáson ilyen arányú győzelemmel valósággal taroltak volna a fiataldemokraták”. Az MSZP–SZDSZ-tandem persze ezt sem hallotta meg, öt év múlva az EP-választás „minden jel szerint büntetőszavazás volt”.

Ám 2009 még a hőskorszaknak tekinthető. Akkoriban még az egész ország tanulta, hogy mik azok az uniós pénzek, a kormány is inkább csak tétován nézte, mit lehet kezdeni ekkora ajándékkal. Helyi kiskirályok persze már akkor is térítettek el tíz- és százmilliókat a régió gazdasági és társadalmi felzárkóztatására szánt pénzekből, de nem állt fel egy teljes gépezet, hogy százmilliárdokat nyúljon le, és autópálya-építésekkel meg közvilágítási projektekkel tömje ki Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Tiborcz István zsebeit.

A következő EP-választásra már ez is megoldódott, miközben megkezdődött az áldatlan háború az EU-val. 2014 májusában Orbán Viktor azt az üzenetet küldte telefonon, e-mailben, sms-ben, illetve személyesen, hogy „csak a Fidesz képes megvédeni Brüsszeltől a rezsicsökkentést, a családtámogatásokat és a munkahelyeket”. És mintha az idő kereke azóta megállt volna. Annak a HVG-címlapnak az aktualitása például, amely a 2019-es európai parlamenti választásokkor jelent meg, cseppet sem csorbult.

HVG

Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és az egész hagyományos ellenzék az álmok tengerén gondolázik. Bár a DK és a Momentum is fényes győzelemként ünnepelte, hogy a 2018-as országgyűlési választások eredményéhez képest 2019-ben érdemben tudta növelni szavazói táborát, ma már elmondható: a megszerzett EP-mandátumokkal nem tudtak áttörést elérni sem az unió politikájának, sem a Fidesz uniós politikájának a megítélésében.

__

Borítóképünkön Áder János, Orbán Viktor, Tarlós István és Semjén Zsolt a 2010-es Önkormányzati Választás után / fotó: Túry Gergely

A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!