Új módszert dolgozott ki a kormány nagyvállalatok lenyúlására

Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben egy külföldi tulajdonosi hátterű vállalat olyan szektorban működik, amelyről a kormányfő azt gondolja, hogy abban többségi nemzeti tulajdonnak kellene lennie. Az anyavállalat vezetői kapnak néhány finom, majd egyre kevésbé elegáns célzást, hogy szedhetnék a sátorfájukat. De nem teszik. Ezért az állam az egész ágazatra rafinált különadót vet ki, amely a kiutált cég nyereségét elveszi, miközben kisebb hazai riválisai alig érzik meg a terhet. A vállalkozás mégsem hátrál meg.

Ekkor olyan törvényt fogad el a parlament, amely lehetővé teszi, hogy a kelletlen honi leányt – piaci részesedése, pénzügyi ereje vagy más tényezők alapján – úgynevezett alapvető jelentőségű vállalattá minősítsék. A kiszorítósdi jegyében termékei egy részének az árát befagyasztják, adminisztratív kötelezettségek sokaságával gúzsba kötik, míg végül az áruiból itt-ott átmeneti hiány keletkezik, és a cég veszteségessé válik. Ekkor ráfogják, hogy nem tudja ellátni a működését, bármit jelentsen is ez. Megállapítják: fennáll a veszélye, hogy nem tud eleget tenni a kötelezettségeinek. Erre hivatkozva pedig utasítják a tulajdonosokat, hogy a vállalatot részben, de inkább egészében értékesítsék.

Pontosan ilyen lenyúlási sorvezető rémlik föl az olvasóban a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényhez benyújtott kormányzati módosítási javaslatot látva. A javaslat az egyes paragrafusok között persze nem húz meg ilyen közvetlen összefüggést, és jó néhány korlátozó szempontot is tartalmaz, amelyeket a végrehajtásra kiszemelt Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH), illetve a versenytanácsnak mérlegelnie kell.