Demencia a családban: Anyám azt mondja, ő rab, miközben én vagyok az

9 perc

2024.02.21. 04:30

Magyarországon az elmúlt években egyre több szakember figyelmeztet a demenciában szenvedők számának robbanásszerű emelkedésére, arról azonban, hogy a hozzátartozók min mennek keresztül, sokkal kevesebb szó esik. A róluk szóló cikksorozatunk második részében Zsófia arról beszél, hogyan lehet túlélni a napokat, ha a 93 éves édesanya tünetei fizikai agresszióba váltanak át. Zoltán példáján keresztül pedig bemutatjuk, mi történik, ha egy család már jó előre gondoskodik az időskori ellátásról.

  • Zsófia története: A túlélés

"Ha valaki megkérdezi, hogy vagyok, csak annyit mondok, a mai napot is túléltem. Ez lényegében egy téboly"

– így foglalja össze az elmúlt négy évét Zsófia, aki egyedül ápolja középsúlyos demenciával élő, 94 éves édesanyját. Az ő története azonban nem ekkor, hanem több mint húsz éve kezdődött.

„Édesanyámat különböző betegségei miatt már nagyon régen hivatalosan is én ápolom, a demencia tünetei viszont csak négy éve jelentkeztek nála. Először az tűnt fel, hogy tőlem kérdezgette, hol a nyugdíja, rajtam kereste az iratait, majd engem vádolt meg azzal, hogy idegen embereknek adok kulcsot, és mindenki bejárkál a házba. Ebből természetesen semmi nem volt igaz, kettőnknek volt kulcsa, és a háziállatainkkal éltünk együtt” – mesélte a kezdeteket.

A tünetek ráadásul nagyon hamar rosszabbodtak, és – mint az demens páciensek esetében néha előfordul – agresszív viselkedésbe váltottak át. Míg több hozzátartozó békés, magába forduló betegeket ápol, Zsófiáéknál egészen máshogy alakultak az események. Édesanyja a fejébe vette, hogy hazaköltözik a szülővárosába, ahol majd fizet magának idegen segítőket.

Robbanásszerűen nő majd a demenciában szenvedők száma, elmondjuk, mit lehet tenni a betegség ellen

Magyarországon 2050-re a halálozási listán is első helyre kerülhetnek a demenciát okozó betegségek, hatalmas terhet jelentve nemcsak az egészségügynek, hanem a hozzátartozóknak is. Pedig a rizikófaktorok csökkentésével az esetek több mint 40 százaléka megelőzhető lenne.

„Tanárnő volt, a harmincas években született és egyetemet végzett, versenyszerűen sportolt, ezáltal az ötvenes években bejárta Európát. Még ma is megverne sakkban (nem ebben versenyzett – a szerk), a bankjegyek között viszont már nem tud különbséget tenni, nem tudja kezelni a távirányítót vagy a telefont, nem tudja, milyen nap, vagy évszak van, arra sem emlékszik, hogy reggelizett-e. Hiába mondtam neki, hogy nem mehet haza, hiszen becsapják majd, és fél év alatt hajléktalan lesz, hajthatatlan volt” – mondta.

  • „61 éves koromban vert meg utoljára”

Végül eljött egy tavalyi júniusi vasárnap, amikor Zsófia édesanyja összepakolt, kivitte a táskáit az utcára, és megpróbálta megállítani a kocsikat, hogy vigyék haza, majd leült az úttest közepére.