Farkas Zoltán: Menni vagy maradni? Ez nem mehet így a végtelenségig
8 perc
2023.12.28. 10:00
Fordulópontok 2023 című évzáró sorozatunkban szerzőink az év számukra személyesen is fontos, kiemelten emlékezetes, akár sorsfordító kérdéseiről, történéseiről, pillanatairól, érzéseiről írnak. Farkas Zoltán idén többnyire Máltáról figyelte, mi történik itthon, és nagyon nem tetszik neki.
Mi már be vagyunk oltva a Covid XBB.1.5 koronavírus-variáns ellen. A feleségem és én. Papírunk van róla. Pecsétes.
A rendelőben egy ideig nézegették az európai egészségbiztosítási kártyáinkat, de csak az után, hogy belém bökték a Pfizert. Victoriában a nemrég átadott, a nap 24 órájában működő Health Centerben legfőképpen azon töprengtek, hogyan állítsák ki az oltási igazolványt, mert a tb-kártyám száma hosszabb, mint ahány karaktert ők használnak. Felajánlottam, hogy kifizetem a vakcinát, de azt mondták, szó sem lehet róla. Hívtak informatikust, megoldották, elkönyveltek, megszúrták a feleségem is, mindketten megkaptuk az oltási igazolást. Ehhez az egészségbiztosítási kártyán kívül csupán arra volt szükség, hogy legyen helyben lakcímünk. Máltán különben is kiváló az egészségügyi ellátás, ebben is volt már némi tapasztalatunk.
Készülünk haza, otthon tombol a járvány, de alig van vakcina. Amikor három éve a kormány a pandémia miatt a fél országot lezárta, beszerzett mindenféle egzotikus készítményeket, idős szüleimnek a kínai oltások mit sem értek. Ha bármilyen okból kifolyólag kórházba, rendelőbe kerültek – elég gyakran ez történt –, az orvosok csak az után tekintették őket védettnek, amikor az első Modernát megkapták. Abba a kormányzati ámokfutásba, a világrekord Covid-halálozásba senki nem bukott bele. Most nincs vita a vakcinák hatásosságáról, mert csak az egyikből van egy kevés. Ebbe sem bukik senki bele.
Megőrültetek? – baráti körünkben ez az egyetlen reakció a hírre, hogy egy év máltai távmunka után hazaköltözünk. Nem könnyű döntés.
Szép nyárias volt az ősz, nem vénasszonymódra, hanem hosszan, november végén még fürödtünk a tengerben, és most is adódik alkalom néhány óra napsütés-terápiára. Kedvesek, figyelmesek az emberek, ha bárkivel szemkontaktusba kerülünk, rögtön elmosolyodik. Mint megannyi úttörő, aki, ahol tud, segít. Senki nem lohol komp, busz után, csak mi, mindenki ráér. A pénztáros és az eladó is, mégsem sürgeti őket senki. Teljes foglalkoztatás van, az ázsiai és a fekete-afrikai alkalmazottak népes tábora alapján még annál is teljesebb. Nincsenek hajléktalanok, kéregetők. Hivalkodásnak is alig van jele, bár otthonaik szó szerint fényűző karácsonyi díszkivilágítására a tehetős családok vagyonokat költenek. Alig látható az infláció, az árszint nagyjából az otthoninak felel meg. Ma már inkább alacsonyabb, a benzin ára egyszer sem érte el a literenkénti 480 forintot. Ha az egy négyzetméterre jutó daruk számából indulunk ki, tombol az építési láz.
Lakást venne Máltán? Bár a sziget látszólag megtelt, virágzik az ingatlanpiac
Az elmúlt 10 évben nagyot nőttek a lakásárak Máltán, de 60-100 millió forintért már meg lehet csípni egy vidéki lakást. Sliemában viszont egy tengerre néző, nappali plusz három hálószobás, két fürdőszobás lakásért elkérhetnek fél milliárd forintot is. Sorozatunk záró részében bemutatjuk, milyen az élet és az ingatlanpiac Máltán.
Mindennapi tapasztalatok ezek, nem néztem alaposabban utánuk. Távmunkában az elmúlt egy évben is Magyarországon éltem, Máltán csak laktam, a szabadidőmet töltöttem. Nem mélyedtem el a helyi politikában, csak annyit érzékeltem belőle, amennyi szemembe ötlött. Vallettában például minden alkalommal megálltam a Szulejmán csapatai fölött aratott győzelemnek és a város 1566-os alapításának emlékműve előtt, amelynek talpazatán a civilek állandó kiállításon emlékeznek meg Daphne Caruana Galiziáról. Fotók, virágok, igazságot követelő feliratok.
A korrupciógyanús ügyeket feltáró oknyomozó újságírót 2017-ben megölték, a bérgyilkosokat elkapták ugyan, de a felbujtókat nem, ezért tartanak ott folyamatos demonstrációt. Valahogy úgy, mint a Szabadság téren a magyar civilek egy csoportja a német megszállás emlékműve előtt.
Daphne Caruana Galiziáról nevezte el legtekintélyesebb újságírói díját az Európai Parlament, amelyet idén egy görög, német és brit újságírók alkotta csapat érdemelt ki. Ők az Adriana halászhajó tragédiájának, több mint hatszáz menekült halálának az okait tárták fel. Ez a díj felidézi Daphnénak az igazságért és az igazságosságért folytatott harcát – mondta az Európai Parlament máltai elnöke, Roberta Metsola, aki védelmet ígért azoknak az újságíróknak, akik a sajtószabadságért és a médiapluralizmusért küzdenek. Rájuk fér.
Nem keresem az analógiákat és az ellentéteket, előtüremkednek maguktól is.
A tavaszi fesztivál nyitókoncertjén először a cenzúra és a zaklatások miatt 1956-ban emigrált, később Kossuth-díjjal kitüntetett Ligeti György Ramifications című művét adták elő. A zeneszerző fia, Lucas – híres dzsesszdobos – méltatta apja munkásságát, megjegyezve, hogy élete során egy súlyos hibát követett el: soha nem járt Máltán. (Derű a széksorokban.)
Ezt Sztravinszkij és a transzgender Florence Anna Maunders egy-egy műve követte. Utóbbi volt az első nemváltó zeneszerző, akinek darabját brit zenekar eljátszotta. „Ha nő vagy, sokkal nehezebben jutsz el addig, hogy a művedet bemutassák, de ha transznő vagy, az esélyek csillagászati méretekben romlanak, mert mindenki ellened van” – nyilatkozta.
A koncertet a – ne feledjük, szintén emigrálni kényszerült – Bartók Béla Divertimentója zárta. A műveket a csak zenésznőkből álló Synchrony All-Female String Orchestra adta elő. Volt min merengeni.
Szeptemberben Vallettában tartották, és tíznapos örömünneppé dagasztották az EuroPride-ot, amelyet a kormány 2,5 millió euróval támogatott. A szeretet diadalmaskodik a gyűlölet felett, mert a bátorság legyőzi a félelmet” – mondta megnyitóbeszédében Robert Abela miniszterelnök, aki külön is méltatta a civilek és az aktivisták szerepét a „forradalomban”.
A homoszexualitás kriminalizálásának 1973-ban vetettek itt véget, ma már Málta az LMBTQ-jogok szinte behozhatatlan európai éllovasa, az egyneműek házasodhatnak, örökbe fogadhatnak gyermekeket, a nemváltás szabad. A Pride alkalmából az állami nemzeti örökséget ápoló ügynökség kiállítást szervezett a szexuális és nemi identitás elismeréséért folytatott küzdelmekről, megemlékezett azok vezéralakjairól, a katalógust bármely állami múzeumban, történelmi emlékhelyen meg lehetett vásárolni. Fóliázatlanul.
Mindazonáltal az alkotmány rögzíti, hogy Málta a római katolikus apostoli felekezethez tartozik, az egyházi hatóságok „joga és kötelessége a tanítás, melyek a jó és a rossz alapelvek”; a vallási alapelveket valamennyi állami iskolában a kötelező tanmenet részeként kell tanítani. A vallási tanokból következően Máltán tilos az abortusz, az abban közreműködőnek másfél évtől három évig terjedő börtön jár, de elkezdődött a társadalmi dialógus a teljes tilalom felülvizsgálatára, például akkor, ha a terhes nő élete a tét. Tilos az eutanázia is. Annak aktív közreműködőjét 12 év börtön fenyegeti, de az életfenntartó kezelés megvonása 2016 óta szabad, és az orvosok egy része hajlandó is erre. Érlelődnek a változások.
Ettől Máltán sem mindenki lelkes. Van ismerősünk, aki egyetért a Brexittel, akit bőszített a Pride, úgy véli, Brüsszel már a hálószobákba is bekukucskál. Igaz, leszbikus holland ismerősünk is Máltát választotta. Itt boldog igazán. Van, aki a Covid első hulláma alatt elvből nem kért az oltásból, most sem megy a „boosterért”. Amikor megtudta, hogy mi viszont igen, elintézte azzal: ja, ti hisztek benne. Nem akart meggyőzni az ellenkezőjéről. A pandémia hónapjaiban oltás helyett bezárkózott, házi manufaktúrát rendezett be, ott készíti a díszeket, amelyeket a karácsonyi vásárban árusít. Csillognak. Veszik őket. Itt mindent vesznek és visznek, ami csillog.
Málta kincsei (angolul, angol felirattal):
Sűrűn ingáztunk Málta és Magyarország között, egyre jobban nyugtalanított otthon a köznapi érintkezés nyers kíméletlensége. Elvadult táj lett az ország. Máltáról jőve, ahol valamennyi közintézményen ott lobog az uniós zászló, kibírhatatlan a szuverenitási kampány.
Akkor miért jövünk haza? Mert a család egyik ága otthon él, a távkapcsolat nem túl üdvözítő. Mert akadoznak és szakadoznak a baráti, szakmai kapcsolatok. Mert más úgy írni az inflációról, hogy a Központi Statisztikai Hivatal sajátos módszertanára csodálkozom rá, nem a gyökérkenyér árára. Mert Skype-on nem lehet jól interjúzni, nem elég személyes a kapcsolat. Mert hiányzik a szerkesztőség légköre. Mert otthon van a könyvtáram, az archívumom, azt túrom fel, azt emelem le, amire szükségem vagy kedvem van. Mert nincs bérletünk a Fesztiválzenekarra. Mert nem tudtam megnézni Révkomáromban a Platz Galériában Vojnich Erzsébet kiállítását.
Mert ha hazalátogattunk, egyik eseményről a másikra loholtunk, legutóbb Kőhalmi Zoltán elegáns showderklubos estjétől, Pintér Béla Réka és az oltatlanok című, tragikusan röhögtető vagy röhögtetően tragikus darabjától a Magyarázat mindenre című Reisz Gábor filmig. Amely valóban magyarázatot adott.
Megnéztük Gyabronka József elképesztő Pokol-előadását a Sufniban, de Dante Poklára-Purgatóriumára nem találtunk jó időpontot. Könyveket vittem ugyan magammal, nem is keveset, kiolvastam mások mellett Tompa Andrea, Visky András és Vida Gábor lenyűgöző hármasának regényeit, de nem volt kivel beszélgetnem róluk. A Renoirt, a Gulácsyt láttuk, a Csontváryt ezúttal nem.
Már megvolt a költözés dátuma, megvettük a jegyeket, december közepén azonban újfent elbizonytalanodtunk. Egymást érték az émelygést, sőt undort keltő otthoni hírek. Lázár János azt fejtegette, hogy a külföldi tulajdonú építőipari cégek takarodjanak az országból. A fideszes honatyák benyújtották a szuverenitásvédelmi törvényt. A proxiszerepet játszó Mi Hazánk javaslatára az Országgyűlés többsége megváltoztatta a választójogi törvényt, hogy formálisan Budapesten is a Fidesz legyen a legnagyobb párt. Amikor pedig megláttam a nemzeti konzultáció kérdéseit és célzott válaszait, azt, hogy a kormányfő Soros Alexet és Ursula von der Leyent állította célkeresztbe, úgy éreztem, a hazatérésnek súlyos kockázatai vannak.
Ha Orbán Viktor nagy fölénnyel megnyeri az európai parlamenti választásokat, borítékolhatóan kivezeti az országot az Európai Unióból. Nem látom, hogy lenne visszaút. Beásta magát a lövészárokba, tüzel mindenre, ami Brüsszel felől érkezik. A frontvonalak egyre jobban megkeményednek. A határok is. Bent rekedhetünk. Hovatovább elveszíthetünk mindent, ami még itthon tart. Azt a tágan értelmezett kultúrát, amelyhez vonzódom, már most is egyre szűkülő kör tartja felszínen. Színházanként, társulatonként, hírportálonként, rádiónként több tízezres támogatásokkal, pokoli drága jegyekkel. Plusz Iványi. Plusz Igazgyöngy. Kinek ki az Iványija, mi az Igazgyöngye.
Ez nem mehet így a végtelenségig.
A barbárság diadalára nem vagyok kíváncsi. Orbán kiszolgálóihoz és fanatikus szavazótáborához sincs közöm. Talán lenne, talán lehetne, ha nem akarnának elvenni tőlem mindent, amit értékesnek látok s tartok.
Ezért az európai parlamenti választások után, elsöprő fideszes győzelem esetén egyszerűsödik a képlet: menni kéne. Mert itt, aki nem áll be a sorba, védtelen marad. Elpusztítható. Ez ellen pedig nincs oltás. Máltán sem.
Ghajnsielem, 2023. december 18.
A nyitóképen Valletta látképe / Fotó: Wikipédia/ Mandyy88 / CC BY-SA 4.0
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!