Mutatjuk az ukrajnai háború forró pontjait - infografika
A frontvonalak megmerevedtek, most négy helyszínen zajlanak jelentősebb veszteségekkel járó harcok. Utóbbiakat közelebbről is mutatja az alábbi ábra.
A frontvonalak megmerevedtek, most négy helyszínen zajlanak jelentősebb veszteségekkel járó harcok. Utóbbiakat közelebbről is mutatja az alábbi ábra.
A véreskezű szíriai diktátor elüldözését több szempontból is érdemes ünnepelni. Van akár magyar vonzata is a tanulságoknak. De lényeges, hogy most örüljünk, mert holnap már nem biztos, hogy lehet.
Az Európai Unióval folytatott jogállami vitában nem történt kézzelfogható előrelépés, így Orbán Viktor kormánya 2025. január 1-jétől már nem lesz képes lehívni a korábban befagyasztott pénzeknek ezt a részét.
Orbánék retorikájában már megvalósult az egypártrendszer, a Fidesz nem lehet ellenzékben, és ez most már nem lózung, hanem kézzelfogható politika – ezt erősítették meg az elmúlt napok eseményei is. Az eszközökben pedig nem válogatnak: ha nem megy az utcai megfélemlítés, következik az anyagi és jogi ellehetetlenítés.
A Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) nemrég tette közzé 2024-es globális felmérésének eredményeit, amely a művészeti kritika területén dolgozók helyzetét vizsgálta. A kutatás célja az volt, hogy átfogó képet nyújtson a szakmában dolgozók demográfiai összetételéről, munkakörülményeiről, fizetési struktúráiról, valamint szakmai motivációiról. A világ 59 országából érkezett válaszok betekintést nyújtanak a szakma globális kihívásaiba és lehetőségeibe. Ugyan a válaszadók arányában a magyar részvétel kimutathatatlanul alacsony, de a globális felmérés számai így is sejtetik, hogy jelentős szakadék tátong a nyugat-európai és észak-amerikai válaszadók helyzete, valamint a hazai körülmények között.
A magyar államtól hamarosan sok százmilliárd forint kamathoz jutó lakossági befektetők számára fel van adva a lecke, hogy mihez kezdjenek a pénzükkel a továbbiakban.
Orbán Viktor eszközként használja az ukrajnai magyar kisebbséget, jelenti ki a Kurier kárpátaljai beszámolója. Járhat-e jelentős következményekkel az orosz vegyvédelmi erők parancsnokának meggyilkolása, teszi fel a kérdést Max Boot a Washington Postban. A brit hadsereg egyik nyugalmazott ezredese arra figyelmeztet a Daily Telegraphban, hogy megbukhat az iráni rendszer, ám azzal a térség csöbörből vödörbe jutna. Ukrajna segített megbuktatni a szír rendszert, mert lekötötte az orosz erőket, írja a Wall Street Journalban az ukrán elnöki hivatal vezetője. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.