Ruff Bálint: A választó úgy érzi, nem tud 2030-ig várni, de közben az önfelmentő dumát hallja
Lenne megoldás az ellenzék megerősödésére, csak mindenkinek egyet hátrébb kellene lépnie. Az EP-választás ellenzékváltó népszavazássá válhat – mondja Ruff Bálint politikai tanácsadó.
HVG: Mi az oka, hogy egy válság közepén, amikor az emberek kétharmada szerint rossz irányba mennek a dolgok, az ellenzék a Fidesz gyengülése ellenére sem tudott új szavazókat szerezni?
Ruff Bálint: Ez a hitelességi válság még a 2022-es választási bukás hosszú árnyéka. Az újabb, minden korábbinál nagyobb kudarcból ugyanis az ellenzék végzetesen rossz következtetéseket vont le. Azt gondolták, ha közösen nem sikerült, akkor ismét egyedül kell erősödniük a pártoknak. Közben pedig az akkor összefogott hat pártból ma már csak a DK és a Momentum – illetve félig a Jobbik – létezik.
A többi gyakorlatilag megszűnt, mert az emberek nem kérnek belőlük. A választások után az ellenzéki pártok mégis azon kezdtek versenyezni egymással, hogy melyikük tehet kevésbé a kudarcról, és melyik lesz közülük a legnagyobb.
HVG: Mit kellett volna tenniük?
R. B.: Ha elfogadjuk azt a tételt – amit az LMP-n és a Mi Hazánkon kívül még ma is minden ellenzéki párt hangoztat –, hogy az Orbán-rendszer rossz az országunknak, ezért az elsődleges cél annak a leváltása, akkor mindenkinek egyet hátra kellett volna lépnie, és a mostani pártstruktúra helyett egy ellenzéki tömörülés felépítésén kellett volna dolgozni közös médiával, kommunikációval és vezetéssel.
Messze többen szeretnének kormányváltást, de nehezen találnak pártot a Fidesz ellenében - a Medián friss számai
Az idén február óta eltelt nyolc hónapban a Fidesz bő négyszázezer szimpatizánst veszített, de a Medián szerint a teljes lakosságban csak 36 százaléknyian tudják, melyik ellenzéki pártot választanák. Orbán Viktor számára komoly kihívás, hogy a jövő évi EP-választáson a szavazók tét nélkül szemezgethetnek majd a jelentős pártfelhozatalból.
Összerakni minden pénzt, tudást, újra megismerni az országot, politikusokat építeni. Minden körzetben létrehozni egy ellenzéki bázist, hogy a választó tudja, kik az ellenzéki politikusok helyben, kikre kell szavazni.