Sokadszorra próbálják Izraelt túszokkal zsarolni, de ilyen kutyaszorítóba még sosem került

A világ egyetlen más országában sem olyan sarkalatos kérdés a túszejtés, mint Izraelben. Egy-egy elrabolt személy elvesztése ugyanis nemcsak a családja és szűkebb környezete számára tragédia, hanem az államot is gyengének mutatja. Ezért alakult ki Izrael és a polgárai között valamiféle hallgatólagos megállapodás arról, hogy mindenkit, bármi áron haza kell hozni, még a holttestét is vissza kell szerezni az ellenségtől, és ezért a hatalom képes nagyon komoly áldozatokat hozni vagy engedményeket tenni.

Ekképp vázolta fel a mostani közel-keleti háborús helyzet túsztörténeti hátterét a Le Monde-ban Vincent Lemire, a párizsi Gustave Eiffel Egyetem történészprofesszora. Azt már más szakértők tették hozzá, hogy olyan sok politikai célú emberrablás történt az izraeli-palesztin konfliktusok évtizedei alatt, hogy ezek tapasztalata, fenyegetése szinte beleivódott a zsidó állam polgárainak génjeibe, társadalmi üggyé vált, hiszen ilyen vagy olyan formában szinte mindenkit közelről érintett.

Az 1967-es hatnapos háború után – amikor kiderült, hogy Izraelt nem lehet legyőzni a harcmezőn – a palesztin militáns szervezetek évtizedeken át próbálták megtörni ellenségüket efféle akciókkal. Rájöttek ugyanis, hogy ezekkel magukra és ügyükre tudják irányítani a világ figyelmét, és komoly engedményeket képesek kicsikarni, akár az Egyesült Államok kormányától is – mutatott rá Danielle Gilbert, a Northwestern Egyetem politológiaprofesszora. 1968 és 1977 között 29 alkalommal ejtettek túszokat vagy kíséreltek meg ilyesmit.

Az egyik első nemzetközi figyelmet kiváltó eset 1970 szeptemberében történt, amikor a Népi Front Palesztina Felszabadításáért aktivistáinak egyszerre négy repülőt sikerült eltéríteniük. Ezeket Jordániába irányították egy elhagyott brit katonai légibázisra (Dawson’s Field), illetve egyet Kairóba.