A szaúdi-izraeli közeledés felvillanthatja az enyhülés esélyét az izraeli-palesztin viszályban
Az izraeli–palesztin kiegyezés szinte esélytelen, de a 30 éve kötött és kimúlt oslói megállapodásba talán a szaúdiak lehelhetnek életet.
Izrael nem rendeli alá külföldi diktátumoknak a palesztinkérdést – közölte félreérthetetlenül a napokban Eli Kohen izraeli külügyminiszter a norvég kollégájával folytatott találkozóján. Kijelentése teljes mértékben ellenkezik a 30 éve – 1993. szeptember 13-án – kötött történelmi oslói megállapodással, amelyet titkos norvégiai tárgyalások után nemzetközi támogatással és az USA hathatós közreműködésével hoztak tető alá.
Szinte már ikonikussá vált a kép, ahogy a feszengő Jichák Rabin izraeli kormányfő és a sugárzó Jasszer Arafat palesztin vezető kezet fog egymással a washingtoni Fehér Ház gyepén, Bill Clinton amerikai elnök pedig atyáskodva biztatja őket.
A kiegyezésért 1994-ben Nobel-békedíjban részesült két politikus egyike sem él már: Rabint 1995-ben egy szélsőséges vallásos zsidó lelőtte, Arafat pedig 2005-ben szélütés következtében hunyt el, bár halálának okairól számos összeesküvés-elmélet született.
A felek 1993-ban azt remélték, hogy a palesztin önkormányzatot lépésről lépésre megteremtő és átmenetinek tekintett oslói megállapodások egy évtizeden belül elvezetnek a végleges izraeli–palesztin békéhez. Ám mára a viszály újabb mélypontra süllyedt, az erőszak közel húsz éve a legsúlyosabb. Izrael eddigi legkeményvonalasabb kormányában szélsőjobboldali, rasszista miniszterek ülnek, akik nyíltan elutasítják a palesztin állam megteremtését, és Ciszjordánia annektálását sürgetik.
Nemzetközi nyomásgyakorlás nélkül elkerülhetetlennek tűnik az izraeli-palesztin konfliktus elfajulása
A legújabb ciszjordániai összecsapások nemcsak az izraeli stratégia hiányára mutatnak rá, de a Palesztin Hatóság és veterán elnöke, Mahmúd Abbász tehetetlenségére is.