A barlangi mentés sikerült, de mi van, ha a kutatónak a saját vakbelét kell kivennie?
Nem egyszerű a sürgősségi ellátás a sarkvidéken vagy az űrben. Mi történik az Antarktiszon egy rákos beteggel? Miért életveszélyes beadni egy életmentő injekciót az űrben, és lovaglóülésben vagy medveöleléssel célszerűbb próbálkozni újraélesztésnél?
Mark Dickey-nek szerencséje volt, hogy nem önmagának kellett felvágnia a saját hasát, ahogyan tette ezt egy orvos jobb megoldás híján a Déli-sarkvidéken. A gyomorvérzéses amerikai kutatót sem volt könnyű a múlt héten kórházba juttatni egy törökországi barlangból, de már a mélyben viszonylag hamar kapott szakértő segítséget, egy nemzetközi csapat más tagjai mellett Zádor Zsófiától, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvosától.
"Egy kis intenzív osztályt kellett berendezni 1050 méter mélyen" - így látta az amerikai barlangász mentését Zádor Zsófia, aki elsőként ért le a bajba jutott férfihez
Két és fél nap kellett ahhoz, hogy biztonságban a felszínre emeljék Mark Dickey barlangkutatót, akinél tíz nappal ezelőtt emésztőrendszeri vérzés alakult ki a dél-törökországi Taurus-hegység Morca-barlangjában. Mentésében számos ország részéről összesen több százan vettek részt, a hvg.hu pedig elérte az egyik magyar orvost, Zádor Zsófiát, aki elsőként ért le Dickeyhez.
E műfajban a különlegessége miatt klasszikus eset 1961-ben történt az Antarktiszon. Egy szovjet kutatóállomás fiatal orvosa, Leonyid Rogozov vakbélgyulladást diagnosztizált saját magán. Az elszigeteltségből nem lehetett idejében kijuttatni őt, az állapota gyorsan romlott, a bázison pedig ő volt az egyetlen orvos. Csak úgy tudta megmenteni saját életét, hogy önmagát operálta meg.