Novák Katalinnal futni vagy Balog Zoltánnal filozofálni – így versengenek a gáláns ösztöndíjakért a „stipisek"
Egy ideológiai elemekkel átszőtt ösztöndíjprogram próbál tenni arról, hogy a külföldön tanuló magyarok közül többen jöjjenek haza.
A hazacsábítás szándékával hozta létre – akkor még családokért felelős miniszterként – Novák Katalin a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramot 2019-ben, mondván: „A versenyképes, világra nyitott, hazáját szerető kiművelt emberfő Magyarország egyik legfontosabb erőforrása.”
A csak „stipiként” emlegetett program indulása óta 1,3 milliárd forinttal támogatták magyar diákok világszínvonalú egyetemeken való tanulását, azzal a feltétellel, hogy miután lediplomáztak, visszatérnek. Az erre fordított összeg évről évre nő, az idén meghirdetett programra már közel egymilliárd forintot különítettek el a költségvetésben.
A pénzt – ami diákonként akár 28 millió forintos támogatást is jelenthet, és a tandíjtól kezdve a szálláson és a napi megélhetésen át fedezi a külföldi diákéveket – az idén februárban, szegedi székhellyel bejegyzett Családpárti Alapítványon keresztül fizetik ki. Utóbbi alapítója maga a köztársasági elnök, az egyik kurátor pedig a Sándor-palota jelenlegi hivatalvezetője, Ekler Gergely.