Ön hogyan választja meg, kinek a tanácsaira hallgat? Íme a közgazdászok tippjei
Jó lenne úgy hozni meg a döntéseinket, hogy minden létező tudás a birtokunkban van, de a világ nyilván nem így működik. Közgazdászok vizsgálták, hogyan próbálhatjuk meg kitalálni egy másik ember gondolatait, mi alapján döntünk arról, hogy melyik szakértőre hallgatunk, és hogy mit érdemes elárulni saját magunkról, ha azt szeretnénk, hogy mások jókat gondoljanak rólunk.
A játékelmélet egyik ősklasszikus példája a nemek harca nevű játék, ami abból a szempontból elképesztően rossz névválasztás, hogy harcról szó sincsen benne, épp ellenkezőleg, a kiindulópontja pont az, hogy egy pár szeretné együtt jól érezni magát. Két lehetséges program van a városban aznap este: a nő egy balettelőadásra menne szívesebben, a férfi pedig egy bokszgálára (az európai verzióban ez már focimeccs lett – mondjuk ma már erősen szexistának minősülne egy ilyen indítás, 1957-ben még elment). Egymással beszélni nem tudnak, hiszen ugye 1957-ről van szó, a mobiltelefont csak évtizedek múlva találják fel, szóval mindketten kénytelenek maguk választani, hova mennek – mi a teendő?
Nagyon aranyos párról van szó, ugyanis egyikük sem akkor lesz a legboldogabb, ha a saját kedvenc programján van ott, hanem akkor, ha kettesben tölthetik az estét. Úgyhogy a Nash-egyensúly, vagyis az a megoldás, ami egyszerre mindkét szereplő számára a legjobb, az, ha az egyikük kompromisszumot hoz, és elmegy a másikuk programjára. Az igazán trükkös ebben a feladatban az, hogy akkor járnak jól, ha az egyik, de csakis az egyik szereplő enged: ha mindketten kedvesek akarnak lenni, akkor a lehető legrosszabb eredmény jön ki, és a férfi a balettelőadást ásítozza végig egyedül, a nő pedig a meccset.
A közgazdaságtan hőskorának egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az emberek racionális döntéseket hoznak – csodálatos pillanat volt, amikor valaki végre felfedezte azt, hogy ez nem igazán működik, egyszerűen azért nem, mert nincs a világon olyan ember, aki mindenről mindent tudna. Szóval a kérdés igazából innentől az: mi a racionális döntés akkor, ha nem tudunk mindent? Mi alapján válogatjuk meg, hogy kire hallgatunk, és mit hiszünk el neki, egyáltalán – mint a nemek harca példában – hogyan próbáljuk meg kitalálni, mire gondol a másik?
Mennyivel rosszabb döntéseket hoz az, akin nagy a nyomás?
Szép lenne a világ, ha minden döntés jól átgondolt volna, de aki nagy nyomás alatt van, nem mindig dönt racionálisan. Nem csak a szűk határidő vagy a nagy tét zavarhatja bele az embert olyan helyzetbe, amikor nagy stresszben kell döntenie - mutatták ki a téma kutatói, akik arra is rájöttek, a kockázatokhoz egész másképp hozzáálló embereknek is vannak közös sémáik, amikor hirtelen kell döntést meghozniuk.
Ennek a leggyakrabban vizsgált formája az információs aszimmetria, amikor például egy eladó és egy vevőjelölt között problémák lehetnek, mert az eladó nem akar mindent elmondani a lehetséges vásárlónak, aki viszont emiatt gyanakvó lehet. De nem mindig ilyen egyenlőtlen a helyzet.