Tóta W.: Feri és az édes élet
A Demokratikus Koalíció nem annak köszönheti sikerét, hogy rendre zseniálisakat lépett, olyanokat, amiket a sakkújságban felkiáltójellel jelölnek. A kötelezőt viszont konokul, rendíthetetlenül megcsinálta, és egy pillanatig sem ingott meg attól, hogy mit szól majd a jobboldal. Ott nem volt vesztenivalója. Vélemény.
Ki ette meg a piros almát?
– kérdezte a kis sün a régi mesében, amely arra volt kalibrálva, hogy az enyhén visszamaradott gyermek is kitalálhassa: a róka volt az, mert csak ő képes ilyenre, ezenkívül láthatóan kidudorodik a bal pofája. Ki ette meg Kocsis-Cake Oliviót? – kérdezhetné most a kis sün, és a politikával nem sokat törődő polgár is jó eséllyel eltalálja a választ. És ki ette meg Buzinkay Györgyöt? Déri Tibort? Polgármestereket, képviselőket reggel, éjjel meg este? Igen, ő: Gyurcsány. És még mindig fér a bal pofájába! A jobbról nem is beszélve.
Talán ez a legfontosabb, nem az egyes személyek: a közismertsége annak, hogy a nyomok csak befelé vezetnek, hogy a mozgás feléjük tart. A gravitációt a laikus is érzékeli mint természeti erőt. Tenni pedig senki sem tud ellene.
Tehetetlen a legerősebb, a Fidesz: minden kihívót igyekezett összegyurcsányozni, de hát Gyurcsányt nem lehet.
Elmondhatják sokadszor, hogy tönkretette az országot, mert kétszázhúsz fölé ment az euró, és az infláció elérte a hat százalékot, de ennek már nem lesz hírértéke. Ellőttek minden patront.
A Fidesz és Gyurcsány is az ellenzéki pártokat pofozza, de ki marad talpon?
Egyszerre van együttműködési kényszer és félidős versengés az ellenzék pártjai között, miközben a többségük magára sem talált még. A legaktívabb a DK - a többiek kannibalizálásában. Tényleg leszedhetik Karácsonyt?