Véreskezű orosz zsarnokok, mégis keblére öleli őket Afrika

Oroszország afrikai nyomulása az egyik leglátványosabb példa arra, hogyan lehet évszázados traumákat kihasználva kijátszani az embereket a józan ész ellen, és úgy kivívni a helyiek rokonszenvét, hogy közben kifosztják és lemészárolják őket. A Wagner-csoport zsoldosai az elmúlt évtizedben beszivárogtak a kontinens legsérülékenyebb államainak vezetőségébe, védelmező erőként adták el magukat, a klasszikus propaganda eszközeivel, de annál akár sokkal durvább húzásokkal is a gyarmatosító múlt emléke miatt eleve hátránnyal induló Nyugat ellen hangolják a lakosságot, miközben ők maguk is pontosan úgy viselkednek, mint a régi gyarmatosítók. Valódi céljuk a javak elrablása, és ugyanolyan keveset ér nekik egy afrikai élet, mint korábban a franciáknak, belgáknak és társaiknak. A lényegi különbség a két korszak között, hogy a wagneresek legalább rabszolga-kereskedelemmel nem foglalkoznak – „sima" emberkereskedelemmel viszont lehet, hogy igen.

De nem Oroszország az egyedüli a kontinensen, amely egyre erősebben igyekszik növelni a befolyását. A másik példa, ami mindenkinek egyből az eszébe jut, Kína, de rajtuk kívül is számos játékos tevékenykedik Afrikában. Kis túlzással az egész világ érdekelt a pozícióerősítésben, hiszen jelen állás szerint Afrikában – is – van a közös jövőnk kulcsa. A földrész rendkívül gazdag kobaltban, grafitban és nikkelben, de lítium és réz is van Afrikában, vagyis komoly készletei vannak több olyan elemből, melyek mai tudásunk szerint nélkülözhetetlenek a zöld átálláshoz. Az arany- és gyémántkészletek meg mindig vonzóak.

Afrika tehát stratégiai jelentőséggel bír mindenki számára, hasonlóan az 1884–85-ben tartott berlini Kongó-konferenciától az első világháború kezdetéig tartó időszakhoz, amit Afrika felosztásának nevezett el a történelem, vagy másképp úgy: versenyfutás Afrikáért. Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy ez a mostani már a második, harmadik, akár negyedik versenyfutás-e, vagy pedig az eredeti folytatása, hiszen az ténylegesen sohasem ért véget. De akár sokadiknak, akár folytatásnak vesszük, az Afrikáért zajló modern versenyfutás két leglátványosabban nyomuló résztvevője Oroszország és Kína, akik, bár radikálisan eltérő módszerekkel, de ugyanazzal a stratégiával, a „gyarmatosító Nyugat" ekézésével és a „segítő, barátságos Kelet" képének festésével erősítik a pozícióikat a kontinensen. Vannak ugyanakkor jelek, melyek arra mutatnak, hogy lassan mindkét hatalom a szerencséje végére ér.

Az Afrikáért folyó versenyfutás jelen állását bemutatni hivatott cikkpárunk első részében az oroszok tevékenységét vizsgáljuk meg.