Az állam mélyen hallgat, mennyi pénzt költött uniós forrásokból az ukrajnai menekültekre

4 perc

2022.12.24. 06:20

Nem kevés a homályos pont az ukrajnai menekültekre vonatkozó számadatok ügyében. Nem csak Magyarországon – Európában általában is. Nem teljesen világos, február óta mennyien érkeztek a kontinens különféle országaiba. Ám a magyar kormány ezen felül még vissza is tart adatokat. Mindeközben a Magyarországra menekültek komoly problémákkal küzdenek.

Bár a kormány előszeretettel hivatkozik arra, hogy a háború kitörése óta 1,89 millióan érkeztek Ukrajnából Magyarországra, ez az adat több szempontból sem írja le a valóságot. Nemcsak azért, mert a határt átlépők döntő többsége néhány órán vagy napon belül továbbutazott Nyugatra, de azért sem, mert ebben a számban benne vannak a Kárpátaljáról ingázók, sőt még azok is, akik karitatív segítségnyújtás céljából lépték át – idefelé és odafelé is – a határt. Ugyanakkor a hivatalos kimutatásban nincsenek benne a katonai szolgálat elől menekülve a zöldhatáron átszökő, zömmel fiatal férfiak.

Hihetnénk, hogy kicsit közelebb visz a megoldáshoz, ha a menedékesstátuszt igénylők számát nézzük – ők december közepéig 32 ezren voltak –, de sokan nem adtak be ilyen kérvényt, mások meg, bár megkapták a papírt, utóbb mégis továbbálltak. Nem látszanak az adatban az ukrán–magyar kettős állampolgárok sem, mivel ők – a 22-es csapdájába esve – magyar állampolgárként nem folyamodhatnak a státuszért.

4,4 millió ukrán kért és kapott tartózkodási engedélyt az EU-ban

7,7 millió ukrán menekült hagyta el az országot a háború kitörése óta. Megnéztük, mennyien tértek haza és mennyien telepedtek le az EU területén, illetve milyen fogadtatás várta őket. Az EUrologus ukrán menekültügyi körképe.