"Úgy érezhetik, visszaszerezték az irányítást az életük felett" – ukrán menekült gyerekek évzárója

3 perc

2022.06.30. 15:30

Példamutató civil kezdeményezés az ELTE Pop-up School, az első olyan magyarországi délutáni iskola, amelyben ukrán menekült gyermekek és szüleik tanulhatnak. Reménykednek a folytatásban is, de ahhoz már kellenének céges támogatók.

Az ukrajnai háború kitörése után nem sokkal nyitotta meg kapuit a ELTE Pop-up School. A diákok kezdetben az egyetem falai között, majd májustól az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában tanulhattak német, angol és magyar nyelvet, valamint matematikát, fizikát, biológiát, informatikát, ukrán történelmet és nyelvtant. Később már nem csak a gyerekek ülhettek be az iskolapadba: az édesanyák számára is létrehoztak egy tanulócsoportot.

A program működtetői és résztvevői számára a legfontosabb nem is a tanulás maga, hanem az volt, hogy valamelyest feledtessék az átélt szörnyűségeket a háború borzalmai elől menekülő családokkal, és ők találjanak egy közösséget, ahol biztonságban tudhatják magukat.