Egy irányba mozog az állam és Mészáros Lőrinc a globális gabonaválságban
Élelmiszerek stratégiai tárolásáról gondolkozik az állam, Mészáros Lőrinc agrárintegrációs vállalata pedig éppen most vásárolt fel egy közraktározással foglalkozó céget. Az elmaradt fejlesztések miatt azonban Magyarország területén csak kevés ukrajnai gabona szállítható. Az amerikai elnök a szomszéd ország nyugati, Lengyelországhoz közeli szélén javasol nagy gabonasilókat építeni.
Most üt vissza, hogy az utóbbi években a magyar állam és a MÁV csak olyan vasúti beruházásokban gondolkozott, amelyek szakaszonként javították a vonatközlekedés feltételeit, miközben nincs olyan útvonal, amely ne lenne tele lassítójelekkel.
Ráadásul a záhonyi átrakóhelyek vasúti infrastruktúrája is elavult, hiányoznak sínek, amik megvannak, azok pedig rossz állapotúak. Holott a határon a nyugati hálózatra jellemző normál nyomtávon közlekedő vasúti kocsikra az Ukrajna felől érkező széles nyomtávúakról muszáj átrakodni az árut. De hát tehervagonból sincs elég, és a megrendeléstől a szállításig 3-4 év a legyártásuk.
Így Magyarország könnyen kimaradhat az ukrajnai gabona világpiacra juttatásából, amiért már megindult a verseny a térségben.