Csak úgy dőlnek a milliárdos állami megbízások a Mészáros-közeli Possibuildhez
A tulajdonos, Nitti-Pálffy Zsuzsanna családja több más szálon is kötődik a Fideszhez.
A tulajdonos, Nitti-Pálffy Zsuzsanna családja több más szálon is kötődik a Fideszhez.
Az A mű 50-es toplistájának első 10 helyén tavalyhoz és az utóbbi évekhez képest szinte csak helyezésbeli különbségek vannak. Akadnak azonban, akik sokkal befolyásosabbnak ítéltettek, mint korábban, és vannak új szereplők is a listán.
Egy országos felmérés szerint a legtöbb – de nem minden – politológust mély aggodalommal töltik el az elnök kísérletei a végrehajtó hatalom kiterjesztésére. Van, aki csak név nélkül mert nyilatkozni, mert attól tart, hogy elveszti a kutatásaihoz kapott kormányzati pénzt.
Trump vámjait, a Le Pen ellen hozott ítéletet értékeli a nemzetközi sajtó, és egy újabb értékelés arról, hogy Magyarország kilépett az ICC-ből. Válogatásunk a világlapokból.
Száz évvel ezelőtt, 1925. április 18-án nyitották meg az első Budapesti Nemzetközi Vásárt. A következő évben pedig a vásáriroda vezetője, Hollósy István könyvet publikált „Visszapillantás a Budapesti Nemzetközi Vásár két évtizedes múltjára” címmel. Ebből is látszik, hogy a BNV életkora bizonytalanabb, mint egy primadonnáé. Minden aktuális hatalom a maga dicsőségét demonstrálta a Budapesti Nemzetközi Vásárral, amely az üzletemberek számára üzleti, a milliós tömegek számára szórakozási és ámulási lehetőség volt. Itt tátotta rá a száját először a nép a rádióra, a televízióra, a csuklós buszra, a Coca-Colára, az autócsodákra – mikor mire.
„Ha egytől tízig terjedő skálán nézzük, hogy mennyire vagyok kiégve, akkor kilenc és felet mondanék” – mondja Molnár Ágnes közösségszervező, aki ennek ellenére fáradhatatlanul intézi a debreceni Baross16 ügyeit. A közösségi tér az elmúlt hetekben egy szélsőjobbos támadás miatt került a hírekbe, de az atrocitás után rengeteg támogató megnyilvánulást is kaptak. Hogyan lett a közösség a városvezetés ősellensége, hogyan fogyott el körülöttük a levegő a városban? Mi a szerepe mindebben a döntéshozók kommunikációjának? HVG-Portré.
A magyar gazdaság új csodaszere a vendégmunkások bevonása a tervezett nagyberuházások megvalósításába, működtetésébe. A vendégmunkásprogram szabályozása azonban kimódolt és túl szigorú – állítja Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója, aki szerint nem tesz jót a gazdaságnak, ha hangzatos, zavaros célokból kiindulva rángatják.